magazin toxikus párkapcsolat konfliktus mérgező párkapcsolat
Mi nők is jól tudjuk magunkról, hogy mikor viselkedünk igazán mérgező módon. Ám ezt gyakran elfelejtjük, nem veszünk tudomást róla. Sőt, az is jellemző, hogy a másikra fogjuk abszurd kirohanásunkat. Összeszedtem pár igen taszító párkapcsolati nőtípust, akikkel nap, mint nap találkozom. Hölgyeim, nézzünk magunkba mi is!

Sajnos a közösségi média is gyakran megerősíti a nőket, hogy a féltékenykedés, a rendszabályozás igenis a helyes párkapcsolati működés részei, pedig ennél rosszabbat nem is tehetnénk.

4 mérgező nőtípus

A féltékenykedő

Ő az, aki mindig megkérdezi, hogy kivel beszéltél, rosszallóan tekint rád, amikor a telefonoddal mész a mosdóba, részletesen tudni akar mindent a női munkatársaidról, és szinte vissza kell fogni, ha az utcán megnéz téged egy nő.

Azt el is felejtheted, hogy női barátaid legyenek, vagy céges összejövetelre menj nélküle. A fiús bandázást is napokig tartó hiszti követi. Egy, a kabátodra tapadt női hajszál miatt pedig egy hét kanapén alvás vár rád.

Gyakran fenyegetőzik azzal, hogy el fog hagyni, rendszeresen keresi azokat a dolgokat, amiket félreérthet, amin megsértődhet, csak, hogy kicsikarja belőled szerelmed bizonyítását.
Rendszeresen nézi, hogy kiket követsz a közösségi oldalakon, és teljesen kiborul, ha netán meglátja, hogy olyan fotót lájkoltál, amin egy nő (is) van.

Az ellenőrizgető

Ez szorosan kapcsolódik a féltékeny típushoz, de más is mozgathatja ezt a fajta késztetését, ami nem más, mint a kontroll alatt tartás.

Tőle szó szerint el kell kéredzkedned, ha valahová el szeretnél menni, és, ha el is enged, teljes névsort kér, valamint óránkénti bejelentkezést.

Jaj neked, ha nem veszed észre napközben, hogy írt és csak fél órával később reagálsz. Nem, nem lehet semmi sem elég jó indok arra, hogy ne vedd észre az üzenetét. Neki tudnia kell, hogy napközben, amikor nem vagytok együtt, mi történik veled: kivel és hol vagy, mit csinálsz. Este gyakran beszélgetésnek álcázva, ki is kérdez pontosan.

Forrás: Shutterstock

Ne lepődj meg, ha a telefonjában 1 hét után már ott csücsül az összes barátod, családtagod és munkatársad telefonszáma, amiket szemrebbenés nélkül kész is használni, ha úgy sejti, nem ott vagy, nem azt csinálod, amit előzőleg neki mondtál.

A mindenben résztvevő

Ő az, aki minden idejét együtt akarja tölteni veled, nulla privát szférát hagyva. Otthon gyakorlatilag csak a vécén tudsz egyedül lenni, számára még az sem fér bele, hogy ő a kanapén, te pedig a fotelben ülve olvasgassatok. Bármilyen programötlet merül is fel benne, az csak veled lehetséges.

A szimbiózis számára annyira fontos, hogy a megcsalással egyenértékű fájdalommal képes megélni, ha 1-2 órára találkozni szeretnél a legjobb barátoddal, kettesben.

Az uralkodó

Elenged a barátaiddal, de kiköti például, hogy mennyit ihatsz, mikorra érj haza, vagy megszabja, hogy hova nem mehetsz. Nem szereti, ha csak üldögélsz otthon, gyakran felhozza, hogy jobb dolgod is lehetne például a délutáni szunyókálás vagy a telefonos autóversenyzés helyett.

Szépen lassan elveszi tőled a döntések jogát: vacsora, esti filmezés, utazás, vásárlás... Ő még azt is jobban tudja, hogy te épp mire vágysz.

Nem tűri, ha ellent mondasz neki, a verbális és a fizikai bántalmazás sem áll távol tőle.

A fenti típusok bizony rendre előfordulnak férfiaknál is, ami szintén remek belépő egy kiadós toxikus kapcsolatba. Tiszteljük egymás igényeit, autonomitását, és ne akarjunk új embert gyúrni a másikból.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock.com

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.