Nem baj, ha vannak titkaid, sőt, sokkal nagyobb baj, ha nincsenek

Biztosan te is ismersz ilyen tipikus, krimis, "Na, ő a tettes! típúsú embereket", akik egész egyszerűen nem bírják elviselni, ha egy kicsit hátrébb lépsz a tömegtől. Egyből jönnek a "Hogy vagy? Élsz még? Nincs baj, ugye?" kezdetű kérdések, miközben semmi nem történt, csak most épp nem ugrálsz a rivaldafényben. 

Csak "lelépsz" egy kicsit a képzeleted világába megmozgatni magad, erre folyton írnak, hívnak, hogy nem ütött-e el egy kamion, nem raboltak-e ki, eszel-e rendesen - uram bocsá' esetleg kórházban fekszel, bántottak, megöltek? Nem hagynak magadban járni-kelni, felfedezni a benned élő világot.

Ha most egy krimiben szerepelnénk, akkor bizonyára az lenne a gyilkos, aki a legtöbbet érdeklődik irántad, aki a legfigyelmesebb, legcukibb, legártatlanabb jóakaród. Nyilván, a való életben az érdeklődés még nem jelenti azt, hogy hazafelé meg fognak ölni egy félreeső sikátorban - ám az akkor is elgondolkodtató, hogy vajon miért figyeljük egymást ilyen árgus szemekkel?

Talán, mert a másik életének alakulásához mérjük a sajátunkat? Talán, mert mi is szeretnénk hátrébb lépni a zsibongó tömegből, de nem merjük elsőként, egyedül megtenni? Talán, mert amíg mások gondjait firtatjuk, addig nem kell a magunkéval törődni.   

Persze azért szögezzük le, hogy a fenti példa a távoli ismerősök látványos érdeklődésére vonatkozik. A baráti és a szerelmi viszonyokban érthető, ha észrevesszük a másik ember furcsa rezdüléseit. Bár azért egy párkapcsolatban is lehet "ijesztően érdeklődőnek" lenni.

Forrás: Shutterstock

Én nem vagyok ilyen típus. Nem azért, mert nem féltem akit szeretek, hanem, mert bízom magamban, hogy nem vonzódnék egy olyan nőhöz, akinek erőszakkal kell a nyomában járnom ahhoz, hogy tudjam, mi történik vele. Aki ne osztaná meg velem a belső világát, ami leginkább rá jellemző - és akinek ne tartanám csodásnak a lelkét már eleve messziről, mint mondjuk egy gyönyörű, idegen várost, egy éjszakai magaslatról.

A klasszikus krimik törékenynek ábrázolják a nőket, akik folyton tilosban járnak, bajba kerülnek, majd meg kell őket menteni a haláltól. Na én bízom magamban, hogy egy ilyen nő sose vonzana, így pedig arra sincs szükségem, hogy nyomozzak utána. 

De nem kell ám ahhoz rosszembernek lenni, hogy valaki énidő gyilkos legyen. Sőt, általában a szeretetéhes emberek azok, akik két kezükkel szorítják a másikat, és mindent tudni akarnak a másikról, nehogy elveszítsék az illetőt. Aggódó anya, törődő férfi, legeslegjobb barátnő - bárkiből énidő gyilkos válhat, aki a múltban nem kapta meg a szükséges törődést.

Ne öld meg a pillanatot... 

A nő kalácsfonott hajjal ül a babzsákfotelben, magára húzott pihe-puha pléddel, és nem csinál semmit, csak bámul ki az ablakon. Belül persze elindul saját kis a világában. A szem fehér jégmezőin túl látja a bátorság és remény zöld lombkoronáit. A légzés delfinjei kiugranak a pillanat napsütötte tengeréből - majd hirtelen újra visszazuhan az ablak mellé, mert nyílik a szobaajtó. Ott áll egy gondoskodó, törődő személy, és hat-hét lövést enged az utazástól még kimelegedett női testbe: Miért vagy ilyen csendes? Baj van? Jól vagy? Történt valami?Nem is szóltál ma hozzám! Nagyon hallgatsz! Miért?

Nem lehet mindig jelen lenni. Néha el kell vonulni a zaj elől. Az állandó jelenlét fárasztó, és befásít. Nem baj, ha csend van néha. Nem baj, ha titka van valakinek, sőt, sokkal nagyobb baj, ha soha nem nézhet szét magában, ha folyton csak a valóság talaján áll. Meghalnak az álmai, és szép lassan ez a halott lélek tölti ki a környezetét, viszi a sírba a realitást.

Olaszka Sándor 

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
    Ezt olvastad már?