Hajnali lassú pánik, avagy így készül el egy nő, legalábbis én reggel

A telefonomban minimum 4-5 ébresztő van reggelre beállítva, de ez csak amolyan vésztartalék, mivel az esetek 80 százalékában még csak a másik oldalamra se fordulok a jelzésére. Így van egy analóg vekkerem, aminek hangjára még a holtak is felülnek sírjaikban.

Mivel nincs ágykeretem, a matracom a földön van, így egyszerűen csak legurulok róla, tehát a bal lábbal való kelés nálam abszolút ki van zárva.

A galériáról egy meredek lépcső vezet az apró nappalimba, amiből pillanatok alatt eljutok a konyhába. A lépcső reggel azonban egészen nagy kihívást rejteget számomra, párszor már leestem róla, szerencsére a szembe fal megtartott. Képtelen vagyok a kávén kívül másra gondolni. Na jó, nem hazudok, a cigaretta is ott lobog az agyamban. Dohányzom. Tudom, csúnya, rossz szokás, egészségtelen is, de nyugtasson meg, hogy ezért a szenvedélyemért, több hónapon át a hideggel kell megküzdenem reggelente – és este is.

Imádott kotyogósomba este elő szoktam készíteni, mert többször előfordult már, hogy reggel csak nagy nehezen tudtam széttekerni , amitől szét csesz az ideg. A kávé nélküli készülődés maximum akkor jöhetne nálam szóba, ha betörne a zombi apokalipszis. Mire az ágytól eljutok a bögrémben gőzölgő feketéig, legalább 15 perc eltelik.

Tehát ott a kávé, én meg lazán azzal eltöltök még 5-10 percet azzal, ahogy lajhár tempóval magamra veszek mindent, amit az előszobában találok, hogy kevésbé fázzak hajnalba a gangon. 10 perc, mire megiszom és elszívom a dohánytermékemet. Fél óra szevasz!

Kávé után pedig irány a mosdó, ahol kellemesen el szoktam üldögélni, mint aki az idő királynője, melyben nagy része van a mobilomnak és a TikToknak. A sikeres küldetés után először nézek bele a tükörbe, és miközben a fogamat mosom, azon agyalok, hogy vajon 3 réteg alapozót elbírna-e az arcom.
A kb. 20 perces vécés rítus után a sminkelés hamar megvan: maximum 10 perc és kész is egy emberhez nagyon hasonlatos arc. A hajamat vagy szexin kócosan hagyom – én legalábbis szeretek így gondolni rá -, vagy megfésülöm és összefogom. Jelentéktelen időveszteség.

Ezután már csak fel kell öltözni, ami gyorsan megy, mert kifejlesztettem azt a szuperképességet, hogy villámgyorsasággal veszem fel és le a különböző ruhadarabokat, hogy legalább három szettnél érezhessem a tragédia faktort, és egynél valahogy megállapodjak.

Utána indulhatok is, bár, ha rájövök, hogy aznap mégsem a szürke kabátomban mennék, hanem a kékben, akkor táskacsere is esedékessé válik – ennél már szoktam érezni egy második kávé sürgető szükségét.

Cirka másfél óra alatt készen is állok emberként utcára lépni. Persze mindig otthon marad valami: napszemüveg, esernyő, bérlet, telefon, laptop, pedig anélkül nehezen dolgozom.

Amire nem tértem ki külön, reggel folyamatosan érzem a pánikot, hogy nem fogok időben elkészülni. Pedig mindig sikerül. Akkor is, ha épp szabadnapom van, és fel se kellett volna kelnem egész délelőtt.

Nyitókép: Shutterstock.com