Szögezzük le: Jó anya vagy! Azt is elmondom, miért!

Szögezzük le: Jó anya vagy!

Mi nők, imádjuk ostorozni magunkat a lehető legértelmetlenebb dolgokért is, például, mert nem elég hosszú a lábunk, nem elég fényes a hajunk vagy nem elég pisze az orrunk. Ha azonban ez nem elég, szívesen veszünk a hátunkra egyéb puttonyokat is és állandóan megkérdőjelezzük önmagunkat: Jó barátnő vagyok? Jó munkaerő vagyok? Jó feleség vagyok?

Lássuk be, ez a dilemma szinte minden nőt érint, még azokat is, akik egyébként szalmakazalnyi önbizalommal rendelkeznek, hiszen amikor egy alig párkilós csöppség - aki totálisan rád van utalva és csak rajtad múlik az ő jóléte - állandóan sír, nyűgös vagy egyéb módon fejezi ki a nemtetszését, bizony felmerül a kétely, hogy jól csinálja-e az ember lánya ezt az anyaság dolgot. Ha már eljutottál ehhez a kérdéshez, akkor megnyugtatlak: Jól!

Mert ők vagy mentálisan betegek vagy szociálisan és erkölcsileg sincsenek rendben, emiatt pedig fel sem bukkan a fejükben sem a „jó" sem a „rossz" anyaság fogalma. Őket nem fogja érdekelni egy ilyen írás, de az sem, ha a saját gyereke sír. Borzasztó, de sajnos ez így van. Tehát szögezzük le, jó anya vagy!

Az anya is ember

Ugyanakkor azt is szögezzük le, hogy az anya is ember! A maga gyarlóságaival együtt. A fáradtságával, az esetleges türelmetlenségével, a sírásrohamaival, a kétségbeeséseivel és minden más – az összes emberre jellemző – gyengeségével.

Nem kaptál a szülés pillanatában egy applikációt a fejedbe, ami az elkövetkező néhány évben lefordítja neked a gyereksírást vagy a hisztit. Igeeeeeen, nem te vagy az egyetlen, akinek sokszor fogalma sincsen arról, hogy miért kiabál a gyerkőc! Én is álltam már tanácstalanul a rácsos ágy felett, de az összes barátnőm beszámolt már hasonlóról. Aztán a rácsos ágyból járóka lett, babakocsi, kismotor, futóbringa, ám én néha még most sem értem, mitől buggyannak ki a krokodilkönnyek, holott az én csemetém már beszél is. (Megsúgom, sokszor ő sem tudja...)
Sőt, elárulok még egy titkot! Igenis néha az anyák is mérgesek a gyerekeikre vagy épp a fenébe kívánják őket. A jó anyák is!

Rossz anyák klubja

Nem tudom, ti hogyan vagytok ezzel, de a fentiekkel azért én nagyjából tisztában voltam. Sok könyvet olvastam a várandósságom alatt, így sejtettem, hogy nem fog minden gördülékenyen menni és az esetleges nehézségeket nem úgy kell felfogni, hogy anyaként megbuktam. Ám akárcsak mindig és minden területen, az elmélet és a gyakorlat egészen más, tehát hiába tudtam fejben, hogy a babasírás teljesen természetes, mégis hatalmas lelkifurdalás gyötört minden alkalommal, amikor öt percnél tovább tartott a hangzavar, nem evett a gyerkőc vagy nem fogadott szót és így tovább.

Tavasszal azonban meghívást kaptam egy mamis csoportba. Őszintén szólva, nem igazán szeretem az ilyen közösségeket, mert általában más sem megy bennük, mint az észosztás és a másik földbe taposása. Ez azonban kifejezetten a karantén alatt alakult és ismerős ismerőse hozta létre, így amikor megkaptam a meghívót és összesen három tag volt még csak benne, úgy döntöttem, kipróbálom. A karantén kezdetén, home office-ban, összezárva egy mozgás- és beszédkényszeres manóval úgy gondoltam, jól jöhet egy anyaközösség, amely kifejezetten erre az időszakra jött létre, ha meg olyan lesz, mint sok rosszhírű mamicsopi, akkor maximum búcsút veszek tőlük.
De nem lett, sőt! Ez kérem a „rossz anyák" csoportja! A zsivány, szókimondó, magukat felvállaló, karakán mamik gyülekezete, ahol nem tabu a csúnya szó, a kiakadás, az „elegem van az egész családomból" vallomás, sőt semmi. Eleinte mindenki konszolidáltan osztotta meg a gondolatait, néha bocsánatkérőn, szabadkozva, ám itt olyan közösség verődött össze, amilyet én még nem láttam. Soha nem olvastam senkitől rosszindulatú leoltást, a másik becsmérlését, kioktatást. Ennek ellenére nem csak a léleksimogatás megy, igenis vannak ellenvélemények, ám érdekes módon senki nem esik a másik torkának, ha megosztó kérdés kerül szóba. Márpedig itt minden szóba került már. Tényleg minden!

Lehet, hogy valaki egy gyengébb verzióban - vagy jobban púderezve -, de ugyanúgy megéli mindenki a gyereknevelésnek nem csak a magaslatait, de bizony a mélységeit is, és hogy igenis lehet, szabad, sőt kell is néha panaszkodni vagy éppen kiborulni, mint a teli bili.

Attól nem leszel kevesebb, ha néha rosszul érzed magad, ha fáradt, ideges, esetleg türelmetlen vagy. Ha véletlenül egy kis magányra vágysz netán egy pohár borra este, amikor végre elcsendesedett a ház. Nem vagy egyedül ezzel és főképp nem vagy rossz anya emiatt! Higgy nekem, higgy az ösztöneidnek – amelyek azt súgják, teljesen rendben vagy – és aki mást mer mondani, az menjen oda... - amit itt és most nem fogok leírni!

Nyitókép: Shutterstock