magazin tanga kibeszélő bugyi alsónemű
Emlékszem, amikor tizenegy évesen teregettem a ruhákat, és elnézegettem édesanyám alsóit. Csak tangát hordott, azokból is a csupa csipke csodákat. Furcsálltam őket, és nem igazán értettem, hogy lehetnek ezek kényelmesek. Két évvel később megvette életem első „fenékbe húzott" bugyiját, és onnantól huszonkét évnek kellett eltelnie, hogy lemondjak róla.

A tanga szexi, nőies, erotikusan izgató, minden férfi vágyának tárgya... Ugye te is ezt gondolod róla?

Nos, megnézted már a fenekedet hátulról egy tangában? Csak egy bizonyos formájú popsin mutat jól, hiába árulnak belőle több fajtát. Ezzel a fenékkel pedig, a legtöbb nő nem rendelkezik – a strandon szerzett tapasztalataim alapján legalábbis. Tehát, ha csak ezért hordod, akkor gyorsan gondold át. Nézd meg az én példámat.

Tizenhárom évesen úgy éreztem, a tanga nagylányos, felnőttes dolog. Bár idő kellett, mire hozzászoktam, hogy valami folyamatosan van a két farpofám között, tetszett, hogy a testnevelés órai öltözésekkor senki máson nem láttam. Egyedinek éreztem magam tőle, ami így felnőtt fejjel teljesen abszurdnak tűnik, de valóban így volt. Teltek az évek, és eszembe se jutott, hogy váltsak. Kényelmessé vált a tanga viselése, élveztem, hogy apró bugyik sorakoznak a fiókomban.

Sajnos azonban felnőttként sokszor szenvedtem intim gondokkal. Hiába adtam a higiéniára extrán sokat – intim törlőkendő mosdóhasználat után, intim mosakodó gél, intim zuhany – mégis gyakran volt hüvelyi folyásom. Először váltottam, és már csak pamutból készülteket vettem. Ezek kevésbé voltak olyan szexisek, de egy ritkábbakká váltak az intim gondjaim, ám nem múltak el.

Forrás: Shutterstock

Pár hónapja hallottam egy női ismerősömtől, hogy a tanga egészségtelen. Mivel ugyanaz az anyag dörzsölődik a fenéknél és a hüvelybejáratnál is, könnyen bejutnak különböző nem kívánatos dolgok oda. Remélem elég kényesen, mégis kellően részletesen fogalmaztam. Szóval döntöttem, és vettem pár nagyi bugyit.

Az első pár napon rettentően zavart, kényelmetlennek éreztem, és bevallom, kissé cikinek is. A páromnak nem szóltam a nagy váltásról, de őszintén, ő imádta. Úgy fogalmazott, hogy különlegesebb, mint a tanga, és szerinte a fenekem is sokkal vonzóbb bennük.

Ezután elnézegettem magam bennük, és be kell vallanom, kerekebbnek, feszesebbnek tűnt. Vékony vagyok, kicsi popsival, tehát nem arról van szó, hogy végre valami összefogta. Aztán elkezdtem élvezni a viselését, és lecseréltem az összes alsómat. Rájöttem, hogy a nagyi bugyikból is sokfajtát árulnak, és imádom őket. Ami pedig a bónusz, hogy hónapok óta nem voltak intim gondjaim.

Te milyen bugyit viselsz?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.