Nem kell feleségnek lenned, hogy értékes és boldog légy!

Hagyományos családmodellben élek. Férjhez mentem, feleségként és anyaként működöm - mindamellett, hogy elsősorban önmagam vagyok. Én ezt az életet választottam, így vagyok boldog. De nem hiszem, hogy ez az egyetlen járható út.

Sosem gondoltam, hogy másképp nem lehet értéket letenni az asztalra - hogy aki más világnézetet, életformát választ, az rosszabb, kevesebb, felelőtlenebb. Mert élni sokféleképpen lehet, ráadásul sokszor nem csak a saját döntésünk eredménye az, hogy hol kötünk ki.

Ahhoz, hogy most családanya legyek, először is meg kellett találnom a páromat, akivel majd' két évtizede szeretjük (és elviseljük) egymást. Ez a szerencsén is múlt. Az, hogy szülők legyünk, szintén. Mert dönthetett volna másképp is az élet.

Ráadásul az ember változik. Emlékszem, amikor összejöttünk a férjemmel, mindketten azt gondoltuk, hogy talán nem is akarunk gyereket. Aztán ez szép lassan "majdvalamikorakarunk", végül "igen, nagyon akarunk!" verzióvá szelídült. Meg kellett érnünk hozzá, nemcsak nekünk, a kapcsolatunknak is. Lépcsőket kellett végigjárnunk, amik mindkettőnknél egy irányba tartottak. De nem gondolom, hogy ha valamelyik lépcsőfokon megálltunk volna, akkor most rosszabbak lennénk.

Ettől függetlenül szerelemre és nyitottságra biztatok mindenkit a cikkeimben. Arra, hogy ha valaki párra, családra vágyik, akkor próbáljon ne belefásulni a csalódásokba, és ne adja fel. Mert azt gondolom, hogy ha keserűségből győzzük meg magunkat, hogy "inkább nem is akarom", az nem vezet sehová. Az veszélyes lehet.

Ám van olyan, hogy valaki tényleg más sorsra születik. Vagy más döntést hoz idővel - esetleg az élet hoz más döntést helyette. Más életutat kell bejárnia, amiben nem szerepel a család, esetleg még párkapcsolat sem. Hogy ezek az emberek nem tesznek le semmit az asztalra?! Dehogynem.

Forrás: Shutterstock

Mert az érték bennünk van. Már rég többek vagyunk annál, hogy pusztán a szaporodás vigye előbbre az emberiséget. Gondolatok, érzések, eszmék - ezek miatt emelkedtünk ki az állatvilágból. Ha egyénként jó vagy, ha pozitív dolgokat teremtesz magad köré, akkor értéket képviselsz, akár családban élsz, akár nem. Rossz emberek hiába állnak össze családdá, ott nem az érték fog továbböröklődni...

Vannak nagyszerű emberek, akik nem a szokványos életutat választják. Nem nevelnek gyereket, de olyan gondolatiságot, emberséget és empátiát képviselnek, ami megfizethetetlen. Nem kell semmi különöset tenniük, egy-egy szimpla beszélgetéssel világosságot, megértést, szeretetet adnak másoknak. Ami megerősít a hitedben, más szemszögből közelíti meg a problémádat, értelmet és biztonságot nyújt. Tőlük ezt kapja a világ. Értéktelenebbek lennének? Hát nem.

Vannak művészek, sportolók, írók, akiknek a hivatásuk teszi ki az életét. Hány embernek adnak valamit azzal, amit csinálnak? Százezreknek. Értéktelenebbek lennének? És vannak, akik szimplán elég bölcsek és erősek voltak, hogy felismerjék a saját vágyaikat. Hogy reálisan lássák, mit akarnak, és ne hagyják magukat befolyásolni a többségtől.

Nem álltak be a sorba pusztán megalkuvásból, hanem magukat felvállalva élvezik az életet - akár egyedül, akár rövidebb, felületesebb kapcsolatokban. Belátták, hogy így működnek hitelesen. Nem vágnak át senkit, nem ígérnek házasságot, hűséget, tiszta lappal játszanak. Ez sokkal tiszteletreméltóbb, mint egy megkeseredett férj vagy anya, aki szürke robotként darálja le a hétköznapjait és gyűlöli az életét, mert nem szívből választotta.

Mert az érték szerintem ott kezdődik, hogy emberileg értékes vagy. Nem bántasz másokat - sőt, nem bántod magadat sem hazugságokkal, önáltatással. Azt csinálod, amiben hiszel, és nem a külső szerepeidtől teszed függővé magad. Ha boldog vagy egyedülállóként, légy az! Ha boldog vagy családosként, légy az! Csak ne sajnáld az idődet önismeretre, és gondold át, mit akarsz - sőt, fogadd el azt is, hogy idővel változhatsz!

A család az egyik legcsodásabb dolog a világon. De nem kell okvetlenül feleségnek vagy férjnek, anyának vagy apának lenni ahhoz, hogy tiéd legyen a világmindenség. Ember vagy, önálló gondolatokkal, érzésekkel és választásokkal. Azt az életet éld, ami leginkább neked rendeltetett, és amit hamis álcák nélkül, meggyőződésből, boldogan tudsz élni.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?