Csak azért írtál, hogy megtudd, odavagyok-e még érted...

Anita közel járt a harmincöthöz. Már nem élt rózsaszín, habos-babos álmok között, és szilárdan, két lábbal járt a földön. Fix melója, saját lakása, szűk, bizalmas baráti köre, egy hófehér, süket macskája és egy élettársa volt.

Nagyjából mindent elért, amit el szeretett volna, egyedül a gyerek hiányzott az életéből. Na, meg a házasság. De összességében nem panaszkodhatott, rendben mentek a dolgai. Persze nem így született. Ő is csetlett-botlott évekig, és hibák egész sorozatán át tanulta meg, hogyan érdemes élni. Mit kell becsülni, minek nincs jelentősége, és hogy bármennyire is szerette túráztatni az agyát, tényleg van olyan, amin nincs értelme kattogni.

Aztán egy hűvösebb, őszi délutánon épp a kávés bögréjét mosta el, mikor pittyent a telefonja. Gondolta, valamelyik barátnője - pár percet ráér. Aztán a telefonja kijelzőjén, legnagyobb meglepetésére, az exe nevét és egy "Nagyon boldog szülinapot!" üzenetet látott, smiley-val a végén. Azok után, hogy a zűrös szakításuk után még csak ismerősök sem voltak. Mérhetetlenül dühös lett.

Arról a vigyorgó kis sárga jelről csak az ugrott be neki, hogy a volt pasija úgy ír rá, mintha semmi sem történt volna. Mintha azt üzenné: "Te hülye, naiv picsa, pont ráérek, elszórakoztathatnál. Cserébe majd eljátszom az érdeklődő udvariast, amíg jólesik érezni, hogy még mindig odáig vagy értem."

Visszaírjon? Ne írjon vissza? - tépelődött. És tessék, már megint felbukkant egy téma, amit csak félre kéne söpörnie. De még mindig fájt neki, amit Tibi évekkel ezelőtt, annyi csodás baráti évet követően eljátszott vele. Még mindig nem hitte el, hogy vele ez megtörténhetett. Próbálta az agya legmélyére begyömöszölni a legapróbb emlékfoszlányát is kettejük rémálmának.

Persze, néha ő is hibázott, amikor a fickó részegen rácsörgött, hogy ugyan már, fussanak össze. Meg hát amúgy is, ezer éve nem tudnak egymásról semmit. Ugyan minden hívás, minden üzenet után blokkolta az exét, de Tibi mindig talált egy újabb és újabb kaput, ahol váltottak néhány szót. Akkor is, ha sokszor semmi reakció nem érkezett Anitától.

Forrás: Shutterstock

Bunkó azért nem akart lenni, 35 évesen pedig már nem akart sértődött tinit játszani, így egy sima "köszönöm" válasszal lezárta a beszélgetést. Pontosabban csak azt hitte, hogy lezárta. Azért belül tudta, hogy nem fognak itt megállni.

Szíve szerint elküldte volna a fenébe, hogy hagyják már ezt az álszent udvariaskodást, és mondja meg, mit akar. De addigra már ott volt a következő üzenet. A "hogy vagy" és társai. A "sokat gondoltam rád" és a többi. A negyedik, ötödik üzenet után már meg sem nyitotta a beszélgetést. Undorodott az egésztől.

Még mindig meg tudott lepődni, hogy van olyan ember, aki tényleg elhiszi, hogy neki mindent lehet. Hogy tizenöt év kamu barátság, kamu plátói szerelem, majd beteljesülés, megcsalás, hazugság, kihasználás után még egyáltalán van pofája írni. Ahelyett, hogy gerinces ember módjára méterekkel a föld alá süllyedne szégyenében. Jó vastag bőr kell az ilyen ember képére, és igazi, edzett gyomor, jó adag egóval megspékelve. Mert az ilyen nemhogy nem köpi magát szembe reggelente a tükörbe nézve, hanem egyenesen büszke magára.

Anita még próbálta letolni a saját torkán az elméletet, miszerint csak megszólalt az ex lelkiismerete, és próbálja apró figyelmességekkel azt a sok régi ocsmányságot kompenzálni - de nem ment. Tudta, hogy az egész csak arról szól, hogy vajon most is ugrana-e még az első adandó alkalommal. Hogy vajon újra elhiszi-e majd, amit oly sokszor, hogy Tibi mindent őszintén bán, és most már minden rendben lesz.

Krisztián épp a vizes, fekete hajfürtjeivel babrált a fürdőajtónak támaszkodva, mikor Anita megfordult.

- Minden rendben, Kincsem? - kérdezte.

És innentől már tényleg minden a legnagyobb rendben volt. Mert ugye van, ami mindent megér, és van, amit egyszerűen csak félre kell söpörni. Jó esetben gondolkodás nélkül.

Forrás: Csudai Sándor
Búcsúzunk!

Kedves olvasóink!

Október közepétől kezdve a SHE.HU teljes szerkesztősége, és az írói gárda is távozik a magazintól. Ezután a weboldalon és minden kapcsolódó közösségi felületen megjelent tartalmak nem a mi munkánk eredményei. Nehéz a búcsú, de köszönjük, hogy eddig velünk tartottatok, és reméljük hamarosan találkozunk! :) Íróink munkásságát addig is nyomon követhetitek saját írói oldalukon. Köszönjük ezt a 4 évet, amit velünk töltöttetek!

Ezennel kívánunk sok sikert az új szerkesztőségnek!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?