Amikor az ápolónő kap erőt a betegektől...

A kórházi folyosók rideg közönye rátelepszik az emberre. A felújítás után modernnek tetszik minden - a színek, a világítás... De mégis, a kórház az csak kórház.

Az emberek többsége nem szívesen gondol erre a helyre, mert félelmet és fájdalmat társít hozzá.

Bianka a dupla műszak vége felé járt. A feje nehéz volt, a tagjait ólmos fáradtság húzta. A tegnap reggeli fiatalos lendület mostanra megcsappant, már csak a kötelességtudat és a rutin hajtotta előre. Na meg a tudat, hogy másfél óra múlva vége, és egy forró zuhanyt követően a párnák közé fúrhatja a fejét, és akkor majd végigalussza az egész napot.

A lift belső oldalát borító tükörből idegen arc tekintett rá. Olyan ember arca, aki fiatal kora dacára a kelleténél többször találkozott már az elmúlással. A fáradt szemek alatt sötét karikák húzódtak, hűen tükrözve a mögötte álló kemény műszakot. A lány elborzadt a látványtól. "Ez nem én vagyok!" Sietve mély levegőt vett, és kihúzta magát.

Mintegy varázsütésre visszatért a jól ismert külső: a szép arcú, bájos teremtés, aki mindig és mindenkire mosolyog. Nem álarc volt ez, hanem a valódi énje. Az a fajta lány, aki képes vidámságot csalni a környezete szívébe, aki színt visz a világba ott is, ahonnan hiányzik. Még az ilyen szürke, részvétlen helyekre is, mint egy kórház sebészete. Senki meg nem mondaná, hogy belülről már csak a kávé és a hit tartja össze...

Ellenőrizte az időt, majd úgy döntött, jut pár perc egy rövid szusszanásra. Benyitott a nővérszoba ajtaján. Meg sem lepődött, hogy a helyiség üres. Különösen hajtós műszak volt a mostani. A telihold - egyáltalán, milyen most a Hold? -, vagy a jó ég tudja, mi az oka, de az ütemezett operációk rendjét megannyi sürgős, nem tervezett műtét borította fel. Tele az osztály beteggel, szabad ágy szinte semmi. Ráadásul ketten is meghaltak, ami eléggé rányomja a bélyegét az ember hangulatára. A lány kitöltötte magának az utolsó korty kávét, amitől azt remélte, elég erőt ad majd a folytatáshoz.

Forrás: Shutterstock

- Ugye, nem akarod azt magadba tölteni, Bius? - szólt rá váratlanul a kolléganője.

A lány megállt a mozdulatban. A szája elé tartott bögre alján pangó hideg, fekete folyadék illata felborzolta az idegeit, és egyszersmind a gyomrát is felkavarta.

- Észre sem vettem, hogy itt vagy - szökött ki a száján a vallomás.

- Azt nem csodálom. Hányadik kávéd ez? - Anyáskodóan felvont szemöldöke mosolyt csalt Bianka arcára. Elbizonytalanodva letette a bögrét, és elhúzta a száját.

- Nem is akarom tudni - mondta. - Igazad van, Marcsa anyu... Már nem használna, csak a fejem lesz tőle zizi.

Az idősebb nővérke felkapta a bögrét, és egy hajtásra legurította a hideg löttyöt.

- Na, csak ezért beszéltél le róla? - horkant fel Bianka. - Magadnak akartad, mi?

- Ugyan, kedvesem, én egy ideig még nem megyek haza. Téged viszont vár az ágy, ne pörgesd fel magad túlságosan! A hideg kávé amúgy is kicsinálja a gyomrod. Mikor ettél utoljára? Kérsz sütit? El fogsz fogyni, ha nem figyelsz magadra!

Két perccel és két süteménnyel később Bianka valamivel kiegyensúlyozottabban lépett a folyosóra. Mint mindenkinek, neki is megvoltak a maga kellemetlen kórházi tapasztalatai, ezért nővérként igyekezett mindent megtenni, hogy szebbé varázsolja a betegek ittlétét. Ám süti ide vagy oda, kezdett nagyon leereszteni, és úgy érezte, egyre nehezebben megy a feladat.

Éppen egy komoly műtéten átesett idős férfi mellett ellenőrizte az infúziót, amikor a betegre esett a tekintete. A férfi őt figyelte kábán. A szemei még fátyolosak, a hang nehezen jött ki a száján.

- Angyalt látok... Meghaltam, és ez a Mennyország?

Bius zavartan elmosolyodott. Megfogta az idős ember kezét, és megnyugtatta, hogy minden rendben, és nincs miért aggódnia. De azért örült, hogy közben megérkezett Marcsa, és átvette tőle a feladatot, mert addigra könnyek gyűltek a szemébe. Túl a fáradtságnak azon a szintjén, ahol már nem segített sem a süti, sem a kávé, néhány szó mégis új erőt adott. Nemcsak aznapra, de egész hétre.

- Hű, de ragyog valaki! - szólt rá Julcsi egy órával később az öltözőben. - Mi történt, csak nem szerelmes vagy?

- De bizony! - válaszolta csillogó szemekkel, mert tetszett neki a feltételezés. - Az életbe vagyok szerelmes!

Forrás: She.hu
Még több cikk Bélától!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Béla stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy még többet olvass tőle. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?