Levél annak az összetört nőnek, aki egykor voltam

Nemrég olvastam egy könyvet, amiben a főhős levelet ír az 5 évvel későbbi önmagának, amit egyfajta születésnapi ajándéknak szán.

Kérdéseket tesz fel benne az életével, az élettel kapcsolatban, remélve, hogy a jövőben ezekre válaszolni tud majd. Először furcsának találtam magát az ötletet is, de aztán eljátszottam a gondolattal.

5 év tényleg elég ahhoz, hogy mindent másképp lássak? Hogy amit addig igaznak, jónak, követendőnek hittem, teljesen megváltozzon? Valóban tudnám a megoldást a rengeteg kételyre és bizonytalanságra?

Nem egyszerű a válasz, és még csak kísérletet sem teszek rá. De ha megfordítjuk a helyzetet, és most kellene jó tanácsokkal ellátni a múltbéli énemet, lenne pár gondolat, amit szívesen megosztanék saját magammal.

Üzenet annak, aki voltam:

Nem kell, nem kötelező egy olyan kapcsolatban vegetálnod, ahol már nincs meg a bizalom és a tisztelet. Ahol a szemedben egyre kisebb lesz a társadként aposztrofált ember. Mert ígérget, mert hazudik, mert ellustul, eltunyul, fizikailag, szellemileg és lelkileg.

Miért folytatnád? Mert anyukának, apukának szimpatikus a férjjelölt, vagy mert a társadalom a párkapcsolatot preferálja? Vagy mert nem bízol magadban, hogy egyedül is boldogulnál, és azt hiszed, neked csak ennyi jár? És gyereket is azért szülnél, mert abban reménykedsz, hogy akkor minden megváltozna kettőtök között, és ő is megváltozna?

Erre alapoznál? Erre építenél bármit is? A "lehet"-re? Neked mindegy, hogy ki, csak legyen melletted valaki? Akárki, bárki megteszi, ha éppen üresnek, céltalannak érzed magad? Végiggondoltad, hogy az elkövetkezendő minimum 20 évet egy íróasztal mögött fogod tölteni - karrier címszó alatt -, mert ez illik a gondosan megtervezett családi idillbe?

Forrás: Shutterstock

Ráadásul mindezt csak azért, mert nem akarsz csalódást okozni másoknak, és nem akarod újra végighallgatni a "már megint belekezdtél valamibe, amit nem fejezel be" monológot? És most csak azért is megmutatod, pénzt és időt nem sajnálva, hogy te nem ilyen vagy?

Ne mások életét éld! Merj kockáztatni, merj változtatni! Legyen erőd a nulláról újrakezdeni, és hidd el, ha te irányítasz, megtalálod a nyugalmat! Ugyan ki tudhatná jobban, hogy mire van szükséged, mint te magad?

Ha mindez megtörténhetne, és valóban üzenhetnék a múltba, amennyire makacs vagyok, nem biztos, hogy elfogadnám a segítséget - még magamtól se. De ha már egy kicsit is kimozdítana az akkori meggyőződésemből, talán kevesebb időt áldoznék olyanokra, akik nem érdemelték meg. Mindezek ellenére, ha az életemből hiányoznának ezek a tapasztalatok, más ember lennék, mint aki ma vagyok.

Fotó: Szabó Gábor
Még több olvasnivalóra vágysz?
Megértjük, és segítünk is neked. Ha idáig eljutottál, biztos Pechál Péter írói oldala is tetszene, ahol rengeteg hasonló téma vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek