Tudom a titkod, miért rettegsz a gyerekvállalástól!

"Nem kell nekem gyerek. Nincs kinek, nincs mire." Egy belvárosi kávézóban ültünk. Vera most is kőkeménynek és határozottnak tűnt, mint mindig. Ebben a témában nem lehet vitatkozni vele. Meggyőzhetetlen.

Sosem tudtam a pontos okát, hogy miért tiltakozik ennyire, ha szóba kerül a szülés. Próbáltam kérdezősködni nála, de mindig haragos lett és gyorsan elterelte a szót. Nem is az volt a problémám, hogy ő nem szeretne gyereket vállalni, hanem hogy másokat is igyekezett meggyőzni: nem feltétlenül olyan jó szórakozás, mint hiszik. Számtalanszor összevesztünk már ezen, pláne, hogy én és a párom gyermekvállalás előtt állunk, és tapintatlannak éreztem a kijelentéseit.

Ezért amikor azt éreztem, hogy olyasmit mond, ami egyébként nem tényszerű, visszaszúrtam kicsit: - Honnan tudhatod, milyen gyereket nevelni? Sosem volt neked. - Fagyosan nézett rám. Vett pár szapora levegőt, majd rágyújtott egy cigarettára.

- Nem is kell - ismételte magát. - Már felneveltem egyet. Van egy húgom. Tudod, hány év korkülönbség van közöttünk? 12...

- Az nem ugyanaz, ne akard nekem bemesélni! - szakítottam félbe. Láthatóan nem tetszett neki, mert vadul elnyomta a cigarettát, és egy újabb szálat vett elő a dobozból.

- Tudod, mit csináltam én 13 évesen? Pelenkáztam. Később oviba hordtam, majd suliba. Esténként altattam, meséltem, fürdettem. Reggel pedig enni adtam neki, felöltöztettem és ismét vittem a suliba. Délután különóra vagy szakkör. Mindezt 14 éves koráig.

Néma csöndben figyeltem, ahogy mesél. A feje egészen elvörösödött, a homlokán pedig egy aprócska ér lüktetni kezdett. Tudtam, hogy még nincs vége a szóáradatnak, ezért csak megértően bólintottam és hagytam, hogy folytassa. Kicsit már szégyelltem magam, hogy erőltettem a témát.

- Nekem ő a mindenem, és ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, mindent ugyanígy csinálnék. Ugyanúgy nevelném és szeretném őt. Nem is ezzel a részével van bajom. Nem baj a pelenka meg a különóra. De nekem nem volt meg a tinédzser korom. Ki fogja ezt visszaadni? - Könnyek gyűltek a szeme sarkában, én pedig óvatosan megfogtam az asztalon pihentetett kezét.

Forrás: Shutterstock

- Vera, de hol voltak ekkor a szüleid? - Mert tudtommal a szülők élnek és virulnak. Egy kedves kis vidéki faluban laknak, és Vera gyakran jár haza hozzájuk.

- Apám akkor hagyta el anyámat, amikor a húgom fél éves volt. Derült égből villámcsapás. Kiderült, hogy évek óta tartó viszonya volt egy kolléganőjével. Mi ebből semmit nem vettünk észre. Természetesen anyám ezek után összetört. Nem hibáztatom érte. Ám azért már igen, hogy a gyerekei helyett a bosszút választotta. A nap minden percében és órájában apámat szidta.

Ha dolgozni ment, akkor is felhívott néha, hogy elmondja, mennyire rosszul van, és közölje: tudja, hogy aznap merre lesz az új nőjével. Este aztán elment otthonról, valószínűleg apámékat követte, de erről sosem beszélt nekem. Én pedig ott voltam azzal az édes kis babával, aki a húgom, és megígértem neki, hogy soha nem fogom elhagyni.

Itt kezdett el patakokban folyni a könnye. Az sem zavarta, hogy a mellettünk lévő asztalnál az emberek megbámulják. Hosszú évek gyötrelme tört ki belőle azon a fülledt nyári napon, a belváros közepén.

Én pedig megértettem őt. Megértettem, hogy inkább nem vállal gyereket, mert nem szeretné, hogy ha egyszer tönkremegy a házassága, a gyermeke egyedül maradjon. Ezért inkább kemény páncélba burkolózott és senkinek nem adta ki a félelmeit...

Soha többé nem kérdeztem őt erről, és ő sem hozta fel a témát. Attól a naptól kezdve pedig senkinél nem firtattam a gyerekvállalás kérdését. Magánügy - és sosem tudhatjuk, mi van mögötte.

Forrás: She.hu
Még többet szeretnél belőlünk?
Gyere és iratkozz fel a kiBESZÉLŐK youtube csatornára! Izgalmas témák, aktualitások, vélemények és szórakozás egy helyen. ;)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?