Már az autód is többet jelent számodra, mint a házasságunk!
Amióta Andris megvette a hőn áhított Mustangot, mással se foglalkozott, csak az új autóval. Bár, hogy új lett volna, az azért enyhe túlzás. Lassan harminc év is eltelt már azóta, hogy legurult a gyártósorról valahol Amerikában - Saci szerint száz is.
A kocsi pöfögött, röfögött, dohogott és brummogott. Olyan mélyről, hogy a kipufogóból felböffenő fekete füst talán egyenesen a pokol tornácáról szállt elő. Gyors volt, az szent igaz, de egyúttal olyan vad és kiszámíthatatlan, hogy nem egyszer megfarolt, amikor Andris beletaposott a gázba. Főleg felfelé menet, ahol be kell kanyarodni az utcájukba a főútról.
Andris minden ilyen alkalommal felordított, és az arcára kiült valamiféle beteges önkívület. Saci nem volt benne biztos, hogy ez a kifejezés a gyerekesen férfias őrület, és nem a félelem számlájára írható. Éppenséggel egyik lehetőség sem volt valami biztató.
Nem csoda, ha nem bízott a kocsiban, és nem is szívesen ült bele. Azt sem szerette, ha Andris fel-alá randalírozik vele a városban. Egyszer azon kapta magát, hogy a férje nem jött haza, és helyette két rendőr áll az ajtóban - hajnali háromkor.
Ez a kocsi csupa rozsda, csupa horpadás. Az anyósülés kárpitja széthasadt, a vezetőülésen meg valami undormány folt éktelenkedik, hogy az ember lánya tudni sem akarja, mi folyhatott oda anno.
- Tiszta Christine! - jegyezte meg Saci az erkélyről figyelve, ahogy a férje kipakolja a kocsiból a motortér darabjait.
- Micsoda? - kérdezett vissza Lizi, olyan grimasszal a száján, amiből egyértelműen kitetszett, hogy lövése sincs, miről beszél a barátnője.
- Christine! Az a régi Stephen King regény, tudod! Film is van belőle. Bár már az is legalább olyan régi, mint ez a rakás ócskavas.
- A filmet nem láttam, olvasni meg nem szoktam, tudod... - vont vállat Lizi hetyke mozdulattal, ahogyan csak ő képes rá.
- A sztoriban a kocsinak tudata van - magyarázta Saci. - A lúzer srác megveszi, aztán az az ócskavas berágja magát a fejébe, hogy szinte szerelmes lesz belé.
- Ezt hallva Lizi felnevetett, és rágyújtott egy cigarettára. Átadta a barátnőjének, azután magának is meggyújtott egyet.
- Na, ja. Tisztára, mint a férjed.
- A srác megkattan, és minden emberi kapcsolatát feladva védelmezi azt a gépszörnyet - folytatta Saci. - Az meg kinyír mindenkit, aki kettejük közé áll.
- Hát anyukám, ahogy nézem, ez egy az egyben rólatok szól.
Miközben beszélgettek, Andris körül gyülekezni kezdtek a haverok. Előkerült a sör, megindult a hahotázás.
- Ezt csinálják minden áldott hétvégén - mélázott Saci egy pohár rozéval a kezében, amit időközben Lizi hozott neki a konyhából.
- Legalább valami modern és menő dolog lenne! - biggyesztette az ajkát együttérzően Lizi.
- Az ára az volt - nyugtatta meg Saci. - És még helyre is kell pofozni. Andris fel akarja újítani a motort, kikalapálni a kasztnit, fényezni, gumit cserélni...
Utóbbira Lizi felnevetett.
- Ú! A gumicseréről jut eszembe! Géza, tudod, akiről a múltkor meséltem. Hát hallod, csajszi, az aztán mekkora fazon! Olyan az ágyban, mint valami vadállat. Azt hittem, csak kamuzik, de ennek komolyan van egy vitorlása a Balcsin. Na, én elmentem vele a múlt hétvégén. Úgy beszívtunk, hallod... Na, ott aztán volt gumicsere meg fényezés! - Lizi úgy nevetett, hogy még a rozé is kilöttyent a poharából. - Amúgy a nagybátyjának pincészete van Badacsonynál. Na, az is egy jó arc, de most mindegy, nem róla akarok beszélni.
Eddig jutott, amikor megcsörrent a telefonja.
- Nahát, emlegetett szamár! Géza az.
Lizi legalább tíz percen keresztül csacsogott a telefonba. Amikor letette, csak úgy ragyogott az arca.
Jövő hétvégén buli lesz a Balcsinál - jelentette be. - Van kedved jönni?
Saci kinézett az erkélyről. Sóhajtott, aztán megvonta a vállát.
- Miért ne? Úgysincs semmi dolgom...
Nyitókép: Shutterstock