A férjemnek volt sármja és humora - csak a gerince hiányzott!

Kata vagyok. 25 éves. Elvált. Épp ülök és várok. Fél négyre ígérték a költöztetők, hogy jönnek, most 16:32 van. Késnek. Életemben nem féltem még ennyire.

Akkor sem, amikor készültem kimondani az igent az oltár előtt, pedig anyám megmondta, hogy ne tegyem. Akkor sem, amikor az esküvő előtt fél évvel kiderült, hogy a vőlegényemnek viszonya van egy másik nővel. Sőt! Én akkor egyáltalán nem féltem.

Szőke vagyok, középmagas és kicsit vékonyabb az átlagtól. A riválisom valamivel magasabb, mint én. Barna hajú és formás, akkora mellei vannak, mint a fejem. Találkoztam vele és beszélgettünk. Annyira kedves nő!

Esküszöm, imádtam. Beültünk egy kávézóba, ettünk egy sütit, és közben csak mondta, mondta, mondta... "Én nem tudtam. Illetve tudtam. Tulajdonképpen tudtam, hogy eljegyzett és szervezitek az esküvőt. De... azt mesélte, nem jó a kapcsolatotok, hogy fel akarja bontani a jegyességet. Azt mondta, nem akarsz gyereket."

Ez mondjuk, igaz, bár hozzátenném, a vőlegényem sem akart. Megbeszéltük, hogy nem szeretnénk, sőt, ő dobta be a témát egyszer. Én meg úgy voltam vele, hogy rendben van. Nem tudom, miért, de nem vagyok az az anyatípus. Ne értsd félre, szeretem a kicsiket. De hogy én anya legyek? Hát nem igazán tudtam összerakni a képet. Ráadásul a szülés gondolata... be kell valljam, hogy félek. Tényleg nagyon félek tőle. Mert ott van a vajúdás, a sok fájdalom... az én fájdalomküszöböm annyira alacsony, hogy a múltkor is, amikor a... Bocsánat, elkalandoztam.

Szóval, ott ültem szemben miss Tökéletessel, és annyira édes volt, ahogy mentegetőzött - az egész nem is az ő hibája, és neki ehhez aztán semmi, de semmi köze -, hogy hittem neki. Egész egyszerűen elhittem, hogy tulajdonképpen az egész a vőlegényem gerinctelenségén múlott.

Forrás: Shutterstock

em tudom elmagyarázni neked az érzést, ami akkor bennem volt, de valahogy megnyugodtam. Lement az esküvő terhe, a megfelelés kényszere. Hirtelen felnyílt a szemem, hogy a férfi, akit szerettem és tökéletesnek hittem, akinek odaadtam az ártatlanságomat (tudom, szörnyen hangzik), ő is csak egy ember. Ember. Nem az Isten, nem Superman.

Mikor hazamentem a találkozó után, otthon ült a kanapén és engem várt. Egy darabig csak néztük egymást, aztán sírni kezdett. Nem úgy sírt, hogy ömlött a könnye. Csak egy-két könnycseppet ejtett, de egy olyan kaliberű férfinál, mint ő, ez olyan, mintha más telesírna egy egész párnát. Akkor, abban a percben pedig újra szerelmes lettem belé...

Nyugodtan nézz most hülyének! Mondd, hogy nem vagyok normális! Akkor is ez az igazság. Annyira közel éreztem magam hozzá, hogy szinte egyből - na jó, fél évre rá - megbocsátottam neki. Tisztán és szívből. Nem kételkedtem, nem vádoltam - és nem nehezteltem.

Gondolom, a többi egyértelmű. Megvolt az esküvő, eltelt 5 év...

Most ülök és várok. És félek. Mert elmúlt a szerelem, és én még soha nem voltam egyedül. 16 éves korom óta vele vagyok. Ő volt az első, az egyetlen. 4 év kapcsolat, 5 év házasság. Most biztos azt kérdezed, mégis mi vetett ennek véget. Hát elmondom. A történelem ismétli önmagát...

Újra lett egy barna bögyös. Ő már se nem cuki, se nem szép, se nem kedves. Egy leharcolt csatakanca. Elnézést, de annak látom. Nemcsak én, mások is. Negyvenes, erősen sminkelt, cigarettabűzös, vicsorgó nőszemély.

Itt merült fel bennem a kérdés: miért? A választ nagyon rövid időn belül megkaptam.

- Mert gyereket akarok!

- Ne viccelj velem! 9 év alatt, minden egyes nap elfelejtetted elmondani nekem, hogy bocs, amúgy gyereket akarok?

Visítani szerettem volna a dühtől, de nem tettem. Csak bámultam rá, a barna szemeibe, és rájöttem, hogy már egyáltalán nem vagyok belé szerelmes. Most ülök és várok. Fél négyre ígérték a költöztetők. Most 16:33 van. Mikor jönnek már?

Farkas Nóra novellája

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shuttertsock

    Ezt olvastad már?