Azt hittem, álompasi, de kiderült, hogy ő még csak kisfiú...

Amikor Dávid kivetette rám a hálóját, teljesen lefagytam. Bizonyára hiba van a rendszerben, hiszen egy ennyire jóképű szappanopera szökevényt nem érdekelhetek. Ő viszont le sem vette rólam a huncut, zöld szemeit.

Pedig az elmúlt hetek alapján már igazán hozzászokhattam volna. Két barátom elég nagy összegben fogadott, hogy ki talál nekem hamarabb párt - én meg belefáradtam az állandó hadakozásba, így rájuk hagytam. Munka után minden péntek este összeültünk activityzni némi alkohol társaságában. Ó, és persze mindig hoztak egy negyedik főt, csak hogy kijöjjön a létszám. Hát, hogyne! Az a bizonyos negyedik fő érdekes módon mindig egyedülálló, harmincas férfi volt.

A barátaim tényleg próbálkoztak, de egy idő után - ahogy az várható volt - romlott a minőség. A kezdeti szépfiúkat felváltották az egyedülálló apukák, a lelki rokkantak, az erősen kopaszodók, örök kedvencem pedig az a férfi marad, akinek elöl hiányzott a bal metszőfoga. Nem sok reménnyel érkeztem a szokásos esti játékra - úgyhogy az üveg bor mellé becsúszott a táskába egy kis Martini is.

- Nyitva! - kiabálta a barátnőm, Adri, én pedig egy sóhaj kíséretében lenyomtam a kilincset.

Az ajtó másik oldalán egy idegen fogadott. Még jó, hogy a bor nem a kezemben volt, mert azonnal kicsúszott volna.

- Timi, igaz? Miben vagy jobb, mutogatásban vagy rajzban?

Éreztem, hogy az arcom lángol, a színe valahol a pirospaprika és a paradicsom közt pompázott. Mivel az IQ-szintem lecsúszott egy nyálcsorgató tinilány szintjére, képtelen voltam válaszolni - ezért a szépfiú nevetve vállat vont, és bement a szobába.

Az előszobában a barátaim kaján, szégyentelen vigyorral vártak. Kérdőn néztem rájuk, kinek a műve volt ez. Adri a létező legszélesebb mosolyával bólogatott, miközben 18+-os mozdulatokat imitált.

Dávid még aznap este hazakísért, és a kapunál azt mondta: -Nekünk együtt kell lennünk, tudod?

Ó, hogyne tudnám, hogy boldog hetek álltak előttünk!? Én meg nem értettem, mit talál bennem olyan vonzónak ez a 100%-ban tesztoszteron tartalmú férfi. Merthogy nem a görnyedt testtartásom és a gyülekező szarkalábak csábították el, az biztos.

Forrás: Shutterstock

Persze ha úszol a rózsaszín ködben, nem veszed észre a másik hibáit. Dávidnak sohasem kellett megküzdenie semmiért. Kapott egy kétszobás lakást nem messze a Jászai Mari tértől - neki csak alá kellett írnia a papírt és átvennie a kulcsokat. Egy-két korábbi diákmunkát leszámítva csak az apja cégénél dolgozott a marketing osztályon.

A főző tudása pedig megrekedt valahol a rántotta és a bundáskenyér között. A legénylakás szó új értelmet nyert nála - mintha legalábbis robbantottak volna, annyira szanaszét hevertek a homijai az ujjnyi vastag por alatt.

Ehhez képest én soha egy fillért sem kaptam a szüleimtől. Amint kitettem a lábam a gimnázium kapuján, a magam ura voltam - annak minden előnyével és hátrányával együtt. Megtanultam beosztani azt a keveset, amit kerestem, és a szóhasználatomban gyakori vendég lett a "túlóra". Most már kisvállalkozóként a magam ura vagyok és egészen jól élek - bár a küzdelem és a fáradságos munka nem idegen számomra.

Ezt szerette meg bennem Dávid, és ez volt az, ami egy idő után elszakított tőle. Bár sokkal több 0 díszelgett a bankszámláján, tudta, hogy mindazt csak ajándékba kapta. Irigykedett a sikereimre, és persze mellettem szembe kellett néznie a saját lustaságával is. A rózsaszín köd a szemem előtt kezdett szétfoszlani. Bármennyire is fájt kimondani: az én álompasim életképtelen. Most már külön utakon boldogulunk.

Timi történetét Lippai Flóra jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek