Választanom kell közted és az álmom között...

Mindig is tudtam, hogy vándor vagyok, nyughatatlan, aki csak ideig-óráig tud egy helyben meglenni. Pár nap, maximum két hét, és máris bizsergett a talpam, hogy indulnom kell, új helyeket felfedezni, új embereket megismerni.

Kissrácként is folyton megszöktem otthonról, nem messzire, épp csak annyira, hogy érezzem, bármikor visszamehetek. Ahogyan egyre nagyobb lettem, a távolság is növekedni kezdett, bátrabb és magabiztosabb voltam, amikor a biciklit vagy a motort hajtottam. Nem tudtam, mivel foglalkozom majd, ha felnövök, csak azt, hogy a kilenctől ötig tartó munka - ami másnak biztonságot és nyugalmat jelent -, számomra elképzelhetetlen. Egy irodában ülve, nap mint nap ugyanazt a falat és ugyanazokat a megsavanyodott arcokat nézni nem az én utam.

Fotós lettem, a szerencsének és a tehetségemnek köszönhetően. A nyughatatlanságom, az, hogy csak perceket töltök el egy adott helyen, azzal a képességgel társult, hogy észrevettem olyan részleteket, melyek felett mások elsiklanak. Mert csak a teljes egészet látják, holott gyakran a részletekben sokkal több gazdagság és kincs rejlik.

Fotós lettem, mert azt nem feltétlenül kellett tanulnom. Elég volt egy szuper gép és két jó szem, meg persze azok a nők, férfiak, akiknek tetszett a stílusom. Az, hogy a fotóim nem szokványosak, hogy mindegyiken játszadozom a fényekkel, a szögekkel vagy a mozdulatokkal. Szájról szájra terjedt a hírem, nem készítettem honlapot, és a közösségi oldalamon sem reklámoztam magamat. Te mégis rám találtál, bejelentkeztél, és csak annyit kértél, hogy olyan képeket készítsek rólad, amilyet még senki azelőtt.

Meglepett a bátorságod, magabiztosságod, de amikor megláttalak, kicsit megijedtem. Ártatlan zöld szemek, szőke haj, csodás ajkak. Összezavarodtam, kezdtem az ötleteimet a sarokba hajítani és azon gondolkodni, más milyen képeket szokott csinálni rólad. Milyen az a fotó, amelyen nem a vadság, az izgalom tükröződik vissza, hanem egy kedves szempár végtelensége? "Még mindig ugyanaz a kérésem!" - mondtad mosolyogva.

Forrás: Shutterstock

Az első képeket meg sem mutattam neked, mert egy zöldfülű kezdő is jobbakat készített volna. A belsőd és a külsőd közötti ellentét összezavart. Tíz perc és harminc elrontott kép után találtam vissza magamhoz. Száz képnél álltunk meg, amikor a nap már végleg elbúcsúzott tőlünk. Elköszöntél és elmentél, nem törődve azzal, mit hagytál magad után. Egy összezavart férfit, egy fotóst, aki életében először nem rohanni akart, hanem megragadni a pillanatban.

Elkészültek a képek, de nem akartam elküldeni neked, mert azzal vége lett volna mindennek. Egyet küldtem csak ízelítőül, te pedig azt válaszoltad: "Az összes kell! Hol találkozunk, mikor adod oda őket?" Hangod határozott és kedvesen akaratos volt.

Újra három órát töltöttem veled, de most nem fényképezőgéppel a kezemben. Hallgattalak, meséltem, nevettünk, meglepődtünk, finoman érintettük egymást. Mégis rohadtul éreztem magam, amikor hazaértem.

Épp egy külföldi utazás előtt álltam, tele tervekkel, megvalósításra váró álmokkal. Most kétségek gyötörnek. Mert te itt vagy, szereted az életedet, nem akarsz utazni, gyűlölsz mindent, ami nem az otthonodhoz kötődik. Bármit választok, nem nyerhetek, mert csak az egész egy apró részlete lehet az enyém. Ha maradok, itt vagy velem, ha megyek, utazok, látok, tapasztalok - de nélküled...

Életemben először kellett azt a kérdést feltennem magamnak: mi a fontosabb számomra, egy szerelem vagy az álmaim? Elkezdjek valamit, ami szépnek és felejthetetlennek ígérkezik, vagy meneküljek előle?

Ferencz Gabriella novellája

Forrás: She.hu
Nem baj, ha nem vagy rutinos író. ✍️ Ha eddig csak a fióknak írogattál, akkor itt az alkalom, hogy megmutasd, mire vagy képes!

Mit kell tenned, ha részt akarsz venni a pályázaton?

Írd meg egy maximum 3500 karakteres cikk formájában, hogy mit gondolsz az alábbi idézetről - majd küldd el nekünk a jelentkezes@she.hu email címre április 30-ig!

Oszd meg velünk, és a legjobb cikkeket megjelentetjük az oldalon!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?