Az ellentétek vonzzák egymást, hát HOGYNE!

Az egyik legtöbbet ismételt párkapcsolati klisé a jó öreg "ellentétek vonzzák egymást", ami meggyőződésem szerint tévhit, vakvágány. Mert valóban vonzhatják egymást, de kiegyensúlyozott párkapcsolat puszta vonzalomból még nem lesz.

Nem kell hozzá párkapcsolati tanácsadónak lenni: nehezen kezd közös életbe az otthonülő és a bulimániás, a mélyen hívő és az ateista, a nimfomániás és az aszexuális. A vegán és a húsevő, a monogám és a szoknya/farokvadász...

De ezek az eltérések kellő nyitottsággal és kompromisszumkészséggel - esetleg alternatív megoldásokkal - akár még kezelhetőek is. A vérmérséklettel és az igényszinttel azonban nehéz mit kezdeni. Márpedig ez az a két dolog, ami mindennek az alapja...

Eltérő vérmérséklet

Olaszos, mediterrán temperamentumú nő vagyok. Ha felbosszantanak, hajlamos vagyok kiengedni a hangomat, és a szavaimat sem mindig válogatom meg. Kemény önismereti munkával sikerült már ezen csiszolni valamicskét, de lássuk be, teljesen megváltozni nem tudok. Ne szépítsük: ha dühbe gurulok, anyázva üvöltök, mint a sakál. Cserébe viszont tőlem egészen biztos nem érkezik néma szemrehányó pillantás, jéghideg "nincsen semmi bajom". És tíz perccel - de legkésőbb fél órával - később már higgadtan ülök a fenekemen, és a megoldást keresem a problémára, este pedig szerelmesen bújok, mint a kiscica.

Fiatal koromban mindig azt mondták a család nő tagjai, hogy mellém egy higgadt, nyugodt, csendes férfi való, aki "elviseli ezeket a hisztiket"... És engem valóban ezek a karakterek is vonzottak. Ma már persze jól látom, hogy fatális tévedés eltérő vérmérsékletű emberhez kötni az életünket: ha én ordítással engedem ki a feszkót, a szerencsétlen összetörik, bezárul. Órákig nem tud felépülni a sokkból, még este is csak szomorúan, hűvösen néz rám, és vonogatja a vállát: "nincsen semmi bajom". Amitől viszont én zárulok be.

Egész életemben azok a kapcsolataim működtek - ideértve a barátságokat is -, ahol alaposan kiüvöltözzük magunkat tíz percben. Aztán leülünk, kitaláljuk a megoldást, és egy órával később már túl is vagyunk az egészen.

Forrás: Shutterstock

Másfajta igényszint és munkamorál

Fogalmazhatnék úgy is, hogy "lustaság", de ennél árnyaltabb, amiről szó van. A lusta ember - ami persze része a képletnek - ígérget a vakvilágba, halogat a végtelenségig, majd hiányosan végzi el a munkáját. Úgy, hogy ahhoz közben még hárman hozzáférnek. De ez a típus is túlél valahogy, és lássuk be: valaki számára talán pont ez a lassúság és elvárás nélküliség lesz vonzó. A tény, hogy a másik soha nem fél munkája elvesztésétől, mert "majd csak lesz valahogy".

A másfajta igényszint és munkamorál fontos különbség. Mert az egész közös életet megmérgezi, ha a párod tökéletesen elvan az omladozó házban a lomok között - mondván, majd egyszer lesz pénz és idő rendbe tenni. Míg te képtelen vagy így élni, ezért megállás nélkül rágod a fülét, cseszegeted, és naponta közelharcokat vívtok...

Nincs azzal baj, ha valaki disznóólban is elvan, csak hagyják békében horgászni, de boldog párkapcsolata csak akkor lesz, ha a társát is hasonló fából faragták.

A képlet tehát egyszerű: ha nem látod a közös utat a másikkal, mert gyökeresen mások vagytok, jobb még időben elengedni egymást. Aki nem eszmél, az rámegy a harcokra. Vagy egy életen át úgy érzi magányában, hogy ő sosem jó, sosem felel meg igazán, talán alkalmatlan is a párkapcsolatra. Miközben erről szó sincs: csak épp az ellentétek ugyan vonzhatják, de ritkán tartják meg egymást...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?