Nem képes észrevenni a jeleket, amik arról árulkodnak, hogy ő bizony nem több egy áldozatnál, akit a párja csak kihasznál. Felnőtt emberek esetében viszont már kissé érthetetlen, amikor olyan párkapcsolatban tengetik a napjaikat, amiről egyáltalán nem mondható el, hogy boldogító lenne.
Mégis maradunk, mégis hagyjuk, hogy ki- és elhasználjanak bennünket. Önként vetjük oda magunkat annak, aki ahelyett, hogy megbecsülné az ajándékot, csak becsmérli és lealacsonyítóan bánik vele. Miért nem lépünk, miért nem rohanunk hanyatt-homlok, ha tudjuk, érezzük, hogy nem jól, nem méltóan bánnak velünk?
Remélünk, bízunk és hiszünk. Nem, nem a másik emberben, hiszen ő már bizonyította, milyen... Az tartja bennünk a lelket, amit mi álmodunk bele a kapcsolatba és abba a személybe, akinek esze ágában sincs, hogy valóra váltsa a vágyainkat. Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy azt higgyük el, azt lássuk valós jövőképnek, amire vágyunk. Simán, sőt, szinte boldogan hagyjuk magunkat átverni, megalázni, ha azt hisszük, megkapjuk, amit akarunk.
Azt feltételezzük, hogy végre valakik lehetünk majd a párunk oldalán. Naiv módon azt hisszük, hogy aki eljátsza a nekünk tetsző színdarabot, az értünk teszi. Bizakodunk, hogy végre nem kell egyedül élnünk, nem kell többé egy személyre befizetni egy kirándulást vagy nyaralást. És minden reggel ugyanannak az embernek főzhetünk kávét.
De az álmok, amiket szövögetünk, nem többek illúzióknál, amiket bármi áron szeretnénk valóságnak tudni. Ez pedig drága mulatság, és mi fizetjük meg az árát. Mégis azzal áltatjuk magunkat, hogy megéri.
Miért? Mert így van kiút a szingli létből és abból az örökkévalóságnak tűnő, végeláthatatlan keresésből, amit a párunk felkutatásáért végeztünk. Pedig ha tudatosan, kellően hideg fejjel és józan ésszel vágunk bele az ismerkedésbe, akkor hamar észrevesszük a jeleket. Azokat, amelyek tanúsítják, hogy jó helyen készülünk-e leparkolni, vagy sem. Ott vannak az orrunk előtt - ne legyünk elvakultak, mert akkor nem látjuk meg!
Vakon bízunk - de kiben? Abban, aki nem szolgált rá. Miben? A valóság helyett az álmainkban. Miért? A kapcsolat megőrzéséért. Mert félünk attól, hogy ismét egyedül maradunk, és talán már örökre. Félünk az ábrándok elvesztésétől. Pedig csak mi szabhatunk gátat annak, hogy kihasználjanak bennünket. Nekünk kell kijelölni a határainkat, amiknek mindig szentnek és sérthetetlennek kell maradniuk! Csak így indulhatsz neki egy kapcsolatnak - különben fájdalom és csalódás lesz a vége...
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.