Az önkéntes karantén óta átértékeltem az életem!

Simítgatok egy gyűrött papírzsebkendőt, ami a táskám aljáról került elő valahogy. Néhány hete ezt a zsebkendőt kidobtam volna. Gyűrött, szakadt, nem jó semmire. Lenne helyette másik. Szép új!

Most meg simogatom, és mikor már elég újszerűnek látom, a többi mellé teszem, mondván, jó lesz ez még. A járványhelyzet hozadéka ez is. Mióta magamra zártam/zártuk az ajtót, sok mindenről mást gondolok, mint előtte.

Például ott volt a tejföl esete. Felbontottam a dobozt, és pont annyi maradt az alján, amit a boldog "békeidőkben" elmosogattam volna. Most viszont inkább visszatettem a hűtőbe: jobb tartalékolni, hiszen ki tudja, mikor jutok el legközelebb vásárolni?

Az újrahasznosítás is új értelmet nyert. Eddig menőség volt konzervdobozokból ceruzatartót vagy virágkaspót alkotni, esetleg régi pólókból táskát. Elmókáztunk a gyerekekkel egy-egy kupakkép készítésével vagy szemétrobottal. Most meg nem találok itthon szappantartót, és örülök, hogy a margarinos doboz pont jó lesz erre.

Az utóbbi pár napban - miután kimostam minden szennyesünket és feltornyoztam a kanapén - arra is rádöbbentem, milyen rengeteg ruhám van. Önként vállalt karanténunk ideje alatt a pizsama, a melegítő és a felkapok valamit hármas közt csapongok. Így aztán nemhogy az alkalmi ruhák, de még a farmer-póló mennyisége is kibuggyan a szekrényemből, szembesítve azzal, hogy milyen szörnyen sok felesleges holmit vásároltam össze az elmúlt években. Arra hivatkozva, hogy nincs egy göncöm sem.

Forrás: Shutterstock

Ellenben áldom az eszem, hogy a tavalyi műanyagmentes júliusban lecseréltem az eldobható dolgaimat tartós környezetbarátra. Például a szívószálakat fém szívószálakra, de van itthon víztisztító kancsóm, textil szatyrom dögivel (amiket talán még az unokáim is használni fognak), mosódióm meg fémkulacsom. Minden felértékelődött, ami nem egyszer használatos, gagyi, hanem tartós és szupererős minőség.

Most aztán igazán értékelném, ha hallgattam volna anyukámra, és nem tartottam volna nagyis dolognak a befőtt eltevést, a lekvárfőzést, a házi paradicsomlé gyártást. Amikre nekem sosem volt időm, meg energiám sem. Inkább megvettem az egy-egy üveg lecsót a boltban, mint hogy én vacakoljak vele itthon, gondolva a szezonon kívüli időkre. Most sajnálom, hogy nem raktam el semmit a kamrámba, csak a sok vicek-vacakot.

Sokszor eszembe jut a nagymamám. Otthon készítette a levestésztát, horgolta a terítőt. Bekészített, elrakott, befőzött, megjavított, megsütött, nevelgetett, megtermelt - amit csak lehetett. Nem vette meg. Gondolt a holnapra. Mostanában én is sokat gondolok rá...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?