Nyílt levél az egészségügyi dolgozóknak: Ti vagytok a védőangyalaink!

Alap, hogy átlagos körülmények között is hálás lehet nektek az emberiség, mert ti vagytok, akik éjt nappallá téve őrzitek az elesett, beteg embereket. Nem kímélitek magatokat, mindig ott vagytok, ahol kell.

Orvosnak, nővérnek, ápolónak, gondozónőnek lenni nem szimpla foglalkozás, hanem felelősségteljes hivatás. Sokunk alkalmatlan lenne erre a munkára, mert nincs bennünk annyi empátia és szeretet az embertársaink irányába, amivel ti rendelkeztek. Akkor is álljátok a sarat, ha keveset pihentetek, ha feltöltődésre, energiapótlásra lenne szükség. A mai, vészterhes időkben pedig még nagyobb elismerés jár. Mert sokszor az egészségeteket, az életeteket teszitek kockára azzal, hogy fertőzött embereket láttok el.

Visszaadjátok az emberek hitét, és még akkor is biztattok bennünket, amikor mi magunk már nem hiszünk semmi jóban. Mi, laikusok, pánikba eshettünk az új, eddig ismeretlen kórokozótól, de ti ezt sem engedhettétek meg magatoknak.

Az átlagember megrohamozta a boltokat, hogy minél több árut halmozzon fel otthon, így nektek, mire hazaestetek a megterhelő munkából, sokszor semmi sem jutott... Mert aki az egészségügyben dolgozik, nem csak a közeli hozzátartozóira gondol. Ti ránk vigyáztok, az egész emberiségre.

Forrás: Shutterstock

 

Köszönjük nektek az áldozatos munkát. Köszönjük, hogy fáradhatatlanul teszitek a dolgotokat. Mindenki nevében kérem, hogy vigyázzatok magatokra! Hiszen ha ti kidőlnétek a sorból, ha nem volnátok, óriási nagy bajban lennénk.

Hiányozna a jó szó a kórtermekből. Hiányozna a bajban, fáradtságban is mosolygó lényetek. Tudom, sokkal többet érdemeltek a hálás szavaknál, ezért minden embert arra kérek: fokozott figyelemmel, udvariassággal, türelemmel, megértéssel viselkedjen, ha orvosnál, kórházban jár! Akár beteg, akár nem, várjon türelemmel a sorára. Mert akik ott dolgoznak, azok érte, értünk küzdenek...

Kedves angyalok! Azt szeretném, hogy fáradtan, csüggedten, kialvatlanul se feledjétek: egy egész ország gondol rátok tisztelettel és szeretettel. Most még inkább, mint korábban. Köszönjük, hogy egy beteg láttán nem csak annyit akartok tudni, mi van a kórlapján - hogy nemcsak a betegséggel, de az emberrel is törődtök. Zsigerből érzitek a félelmét, az aggodalmát, megfogjátok a kezét, megnyugtatjátok, vigyázzátok az álmát. Ti vagytok a mi védőangyalaink.

Őrizzen meg benneteket a jó Isten erőben, egészségben! Arra kérünk mindannyiótokat, hogy tartsatok ki, és maradjon meg a munkába, az emberiség gyógyításába vetett hitetek!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?