Hiányzik az anyukám, de őt csak a pasik érdeklik!

Körülbelül 10 perce próbálok beletalálni a kulcslyukba. Közben jókat röhögök a saját nyomoromon. Talán az utolsó üveg sör már nem kellett volna, de kit érdekel? Jó buli volt, és csak ez számít.

Szóval, matatok és matatok. Hol jobbra, hol balra dőlök, és érzem, hogy a fejemben körtáncot járnak a manók, akik folyamatosan lökdösnek. Végre sikerült! Bejutottam. Próbálok minél halkabban és minél láthatatlanabb módon beosonni a szobámba. Észre sem veszem, hogy anyám egész idő alatt a konyhában ülve, karba tett kézzel nézi végig a szerencsétlenkedésemet. Nem szól semmit, csak röhög. Én sem szólok semmit, csak becsukom magam mögött a szobám ajtaját.

Ez egy átlagos vasárnap hajnal volt nálunk. Lefeküdtem az ágyba, és a plafont bámultam, mert ha lehunytam a szemem, minden forgott. Azon gondolkoztam, vajon okos dolog-e minden hétvégén szétcsapnom magam. Azon gondolkoztam, vajon anya miért nem szól soha semmit. Bármit teszek, nem szól semmit. Múlt héten 2 piercinget lövettem a számba. Észre sem vette.

Talán nem is érdeklem. Talán nem is érdekli, mi történik velem. Amióta apa elment, nagyon megváltozott. Csak ül a gép előtt, mindenféle pasikkal chatel, és egyszerűen megszűnik létezni mint szülő.

Nem akarok csúnyán beszélni vele, de annyi düh halmozódott fel bennem, amivel nem tudok mit kezdeni! Múlt héten már a kezemet vertem szét a betonfalban, hátha... De nem segített, csak azt értem el vele, hogy most írni sem tudok rendesen. Mostanában sokszor van bűntudatom. Úgy érzem, miattam történik minden, mert nem vagyok jó gyerek. Próbálkozom, igyekszem, de a szavak csak úgy kicsúsznak a számon. Ő pedig elvonul a szobájába. Van, hogy napokig nem is találkozunk, pedig nincs 40 négyzetméter a lakásunk.

Forrás: Shutterstock

Az a helyzet, hogy hiányzik az anyukám. Hiányzik a nő, aki a válás előtt volt. Most olyan, mintha egy másik tini csajjal élnék együtt, és ez megrémiszt. Ha felcserélődtek a szerepek, akkor most nekem kellene felnőttként viselkedni? De hát csak 16 vagyok, én még nem akarok felnőni! Szeretek gyerek lenni, vagy micsoda. Nem akarok felelősséget, nem akarok komoly döntéseket hozni. Nem akarok főzni, és semmiképpen sem akarom én nevelni az anyámat.

Szabályokat szeretnék! Azt szeretném, hogy ha hajnalban részegen jövök haza, akkor felpofozzon és lecsesszen, hogy ne legyek hülye, ilyet egy lány nem csinálhat! Hogy gondoljak a jövőmre, hiszen minden most fog eldőlni. Ebben az időszakban kell a leginkább odatennem magam mindenhez.
De nem ezt teszi... sosem teszi. Pedig annyiszor, de annyiszor próbálkozom. Mindhiába.

Mintha láthatatlan lennék, és ez fáj! A jegyeimet sem kérdezi meg, vagy hogy mi van a suliban. Pedig annyi minden történik! Most épp a megyei lap diák oldalára írok cikkeket. Kiválasztottak. Engem! Minden héten megjelentetik egy írásomat. Boldog voltam tőle, de őt nem érdekli. Csak a Tomi, vagy a Peti, vagy a Zoli. Vagy épp ki van soron...

Hónapok óta nem beszélgettünk rendesen. A mardosó fájdalom pedig, ami belülről feszít, egyre inkább elhatalmasodik rajtam. Minden nap egyre rosszabb és rosszabb. Keresem a válaszokat a temérdek kérdésre, de esélyem sincs megtalálni őket. Pedig én nem vágyom sokra, csak szeretném visszakapni az anyukámat. Mert szeretem őt, és nagyon hiányzik...

Gabi történetét Zavada Janka jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?