Túl korán adtad ki magad, nem maradt benned semmi érdekes!

Ismerem a mozdulataidat, becsukott szemmel is látom őket magam előtt. Ismerem a hangodat, ha dühös vagy, ha el akarsz érni valamit, és akkor is, ha hazudsz. Az érintésedet, amikor felfedezni vágyod a testemet, és azt is, amikor a tévé előtt ülve a combomra teszed a kezedet.

Mindent tudok rólad, pedig nem vágytam erre a tudásra. Azt szerettem volna, ha marad egy kis rejtély, egy kis titok benned, amelyre mindig kíváncsi vagyok, de sosem osztod meg velem. Valami, amire áhítozhatok, és ami izgalmassá teszi a mindennapjaimat.

De már a kapcsolatunk elején is mást akartunk: te azt, hogy mindent osszunk meg egymással, én viszont, hogy hagyjunk meg magunkból egy kis szeletet, ami csak a miénk. De te tántoríthatatlan voltál. Sok mindent elvártál, feleslegesen faggattál. Példát mutattál, hogyan kell őszintén színt vallani és lelkünk összes színét megmutatni. Mindent elmondtál, olyat is, amire nem voltam kíváncsi.

Ami nem izgalmassá tett, inkább elgondolkodtatott. Tudtam az összes barátnődről. Nem faggattalak a múltadról, mégis áradt belőled a szó. Többször kértem, hogy tarts meg valamit magadnak, de meg sem hallottad a hangomat.

Túl sokat tudok rólad ahhoz, hogy még kíváncsi legyek a holnapra veled. Eleget tudok ahhoz, hogy őszintén azt mondhassam: rád untam. Te tetted magad nyitott könyvvé, olyanná, amit tízszer még elolvasok, de tizenegyedszer már nehezen veszem rá magam. Mert siettél, vallottál, meséltél, és semmit nem hagytál meg nekem. Nem hagytad, hogy fantáziáljak rólad, kitaláljam, milyen lehetsz bizonyos helyzetekben, hogy várjam a következő pillanatot, hogy meglephess.

Forrás: Shutterstock

Semmit nem hagytál meg nekem, mert mindent tálcán kínáltál - és még be sem fejeztem az egyik információ adag feldolgozását, máris hoztad a repetát. De nem csak te tárulkoztál ki, elvártad, hogy én is ezt tegyem. Annak ellenére, hogy nem ilyen a személyiségem.

Tudtad, hogy nem szeretek mesélni, ha rossz a kedvem, hogy utálom a kötelező dolgokat - és arra sem voltál tekintettel, hogy én szeretem megtörni a rutint. Nem figyelted az arcomat, ahogyan azt sem, hogy egyre gyengébb az ölelésem. Csak jöttél, és százkilónyi információt, terhet zúdítottál a nyakamba. Túl gyorsan.

Ismerlek, és úgy érzem, ennél jobban már nem lehet. A szavaid, a tekinteted nem biztonságot nyújtanak nekem. Inkább azt juttatják eszembe, hogy ha nem döntök, és nem lépek ki ebből a kapcsolatból, akkor az elkövetkező tíz, húsz, harminc évem a teljes kiszámíthatóságról szól majd. Semmi meglepetés, semmi különlegesség. Nem attól fantasztikus a szerelem, hogy mindent tudunk a másikról, és már nincsenek meglepetések.

Attól csodálatos, hogy mindenki a saját tempójában fedezi fel a választottját. Nem rántjuk egymást magunkkal, és nem nyomjuk folyamatosan a gázpedált. Hiába adtál annyit, mégis mindent elvettél tőlem: a kíváncsiságot, a reményt - és végül a szerelmet is. Túlságosan jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam: nem kérek többet belőled!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?