Gyökér vagy, és még neked áll feljebb?!

Vannak idióta, és vannak bunkó emberek. A kettő keveréke pedig nagyon veszélyes. Mint a benzin, egy kis forróságtól tűzre lobban. Ha nem figyelsz, porig égeti a jókedvedet.

Szombat délelőtti vásárlásra indultam a lakótársaimmal. Másnaposan, nyomott aggyal, és lassú, de biztos léptekkel. Mert rohanni egyáltalán nem volt kedvem, sem az utcán, sem a szupermarket sorai között. Nem így egy fekete hajú nőnek, akinek valószínűleg az agyára mehettem, mert amikor ki akart kerülni, csak egy fülsiketítő krákogást bírt kicsikarni magából. Persze, értem, siet. A gyerek biztos otthon van apával, és így borzasztó stresszes a bevásárlás - szar neki.

Természetesen a sor közepén utolértem, ahol úgy nézett rám, mintha a leggyűlöltebb ellenségét látná. De várjunk egy kicsit... hiszen azt sem tudja, hogy hívnak. Miért néz így rám? Aztán úgy sétált el mellettem, hogy ne csak a fél, de az egész vállam le akarjon szakadni attól, ahogy nekem ütközik. "Miért vagy ilyen dühös, mikor lehetnél normális is?" - gondoltam.

De nem szóltam rá, mert ha van, amit megtanultam az életben, az ez: sose-fakadj-ki. Ne! Tartsd magad, mert az ordítás nem old meg semmit, és bár senki nem tudja és nem is fogja tudni, hogy ki vagy, attól még hülyét tudsz csinálni magadból.

Forrás: Shutterstock

Az utóbbi időben pikk-pakk túllépek ezeken az ostobaságokon. Mondhatni, elfogadtam azt az egyszerű tényt, hogy az emberek sokszor agy nélkül születnek. De hogy az élet valóban megbizonyosodjon a nyugalmamról, akarva-akaratlanul is sikerült egy újabb sorban belefutnom a hölgybe. Emlékszem, az alsó polc előtt guggolt, és én arra gondoltam: oké, inkább visszafordulok, nem kell a balhé. Aztán rájöttem, hogy nincs is balhé. Ez egy bolt, nekem pedig van némi keresnivalóm ezen a soron. Hova futok? Mi elől menekülők? Mitől is félek pontosan?

Ahogy elsétáltam mellette, hallottam, hogy csúnyát mond rám. Ahelyett, hogy a düh vörösre festette volna az arcom, elmosolyodtam. Nem, nem azért, mert őrült vagyok, hanem mert mulattat az emberi ostobaság és rosszindulat.

Félig hátrafordultam, és amikor meglátta a mosolyomat, még flegmán hozzátette, hogy szánalmas vagyok. Az egész szituáció annyira vicces volt, hogy elnevettem magam, majd lassú, de biztos léptekkel elhaladtam, hátat fordítva neki és az eszement, alaptalan gyűlöletének.

Sem megfejteni, sem bírálni nem akarom őt. De ha a találkozásunk elején nem akart volna eltaposni és semmibe nézni, nem sült volna a saját izzó mérgében percekig vagy órákig. Tényleg ilyen nehezünkre esik kiejteni a szánkon egy egyszerű kérdést: "Ne haragudj, elengedsz?" Ennyire tiszteletlenek lettünk az embertársaink felé?

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek