Greta May: A társas magány pokla

Furcsa ürességet érzett a lelkében, mikor kilépett a bíróság ajtaján. Az egész olyan gyorsan ment - persze, nem vitatkoztak semmin, egyezséget kötöttek a vagyont és a gyereket illetően. Szóval, mától elvált férfi.

Különös volt egyedül lépkedni a kocsihoz, mikor Fanni ott van két méterrel mögötte. Még mindig nem szokta meg, hogy külön élnek, pedig 3 hónapja nem beszéltek. Azóta, hogy egy este korábban ért haza, és ott találta a nőt a szeretőjével. Hatalmas dühöt érzett, de nem rendezett jelenetet. Csak nézte őket pár pillanatig, aztán gúnyosan belenevetett a mentegetőző felesége szemébe és kifordult az ajtón. Nem ment többé haza, a cuccait is az öccse hozta el.

Fanni hívogatta egy darabig, üzeneteket hagyott, de ő semmit sem hallgatott meg, és semmit sem olvasott el. Úgy érezte, tövestől kell kitépnie magából a közös életük emlékét, máskülönben nem bírná ki. Már nem akarta szeretni ezt a nőt, akiben korábban feltétel nélkül megbízott - aki nemcsak élete szerelme volt, de a gyermeke anyja is. Sosem volt megbocsátó természet. Tudta, nem lenne képes úgy nézni Fannira, ahogy rég. A válás volt a legjobb döntés.

- Feri! - hallotta meg maga mögül a kétségbeesett hangot, de azonnal felgyorsította a lépteit. - Csak tíz percet adj! Beszélnünk kell! Meg kell értened, hogy...

- Na, persze! - Bevágódott a kocsiba, beindította a motort, és olyan lendülettel tolatott ki a parkolóból, hogy csikorogtak a kerekek. Őrült sebességgel száguldott az albérlete felé, és közben ordítani szeretett volna. Azt hitte, ha hivatalosan is kimondják a válást, jobb lesz - de nem. Az elméje most is ugyanazokat a köröket futja, és a gyötrő, zavaros gondolatok ugyanarra a kérdésre koncentrálódnak: miért?! Miért csalta meg Fanni?

Lefékezett egy piros lámpánál, várakozás közben pedig leszögezte magában: jól éltek. Nem adott okot rá. Gondoskodott a családjáról, nem felejtette el a születésnapokat, tisztelettel bánt a feleségével, nem nézett más nőre. Jó, sokszor ért haza fáradtan. Nem vágyott közös programokra, inkább az internet előtt lazult, de ez nem bűn. Bandikával is törődött, fociztak, kártyáztak. A közös tanulást Fanni vitte, de ez amúgy is az anyák dolga. "Legalább a jegyeit tudhatnád! - hajtogatta mégis a felesége.

Forrás: Shuttertsock

- Feltöltöttem a gépedre a KRÉTA programot, az egy elektronikus napló. Egy külön mappába tettem, megnézted már? Fontos!

Ő meg rábólintott, hogy persze. Pedig nem. Kit érdekel, ha négyest kap a gyerek ötös helyett? De Fanninak valamiért ez volt a mániája, hát azt hazudta neki, hogy rendszeresen nézi a jegyeket.

Mikor belépett az apró albérletbe, felsóhajtott. Egy ideig ez lesz az otthona, aztán vesz egy házat, hogy focizhassanak a kertben Bandikával. Persze, mást is kell majd csinálniuk - hasított bele a felismerés, és meghökkent. Egy hetet nála tölt a gyerek, egy hetet az anyjánál, szóval, muszáj lesz neki is tanulnia vele. Nem ronthatja le a jegyeit. Talán már most is gáz van a suliban, azért fújta állandóan az elektronikus naplót Fanni?!

Kinyitotta a laptopját, és gyorsan megkereste a mappát, amit a felesége egy évvel ezelőtt nyitott a gépén. "KRÉTA" - ötlött a szemébe. Alatta volt egy névtelen másik fájl, hát először arra kattintott kíváncsiságból. Aztán csak ült, némán, megdöbbenve, kínlódva, tehetetlenül... és sorban olvasta a leveleket, amiket a felesége írt neki.

Arról, hogy társas magányban él. Hogy egyedül érzi magát, mert ő csak a telefonját nyomkodja. Hogy ne az internet elé üljön le, mikor hazaér. Hogy szóban képtelen elmondani, de félti a kapcsolatukat, érzi, hogy távolodnak... Segélykiáltások voltak, és ő nem olvasta egyiket sem. Az utolsó levélben már csak egy szó állt: "Feladom."

Órákig ült mozdulatlanul, újra és újra olvasva Fanni sorait, aztán egyszerre a kezébe temette az arcát. Most először látta a felesége szemével az életüket, és mindent értett. De már késő volt bármin is változtatni.

Forrás: Szabó Gábor
Még több cikk Gretától!
Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Greta stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?