szerelem segítség tanítás párkapcsolat Császár Zsanett
Azt hiszem, soha nem szerettem jól. Legalábbis ami a párkapcsolataimat illeti. Volt, hogy mindenemet odaadtam annak, aki a kisujjamat sem érdemelte meg.

Volt, hogy elhitettem magammal, boldog vagyok valaki mellett, pedig nem voltam. És olyan is volt, hogy sajnos nem tudtam eléggé értékelni a másik kitartását, kedvességét, figyelmét.

Egy idő után belefáradtam, vagyis inkább beleuntam a próbálkozásokba, és csömöröm lett a férfiaktól. Semmi kedvem nem volt senkihez, bezárkóztam az egyszemélyes elefántcsonttornyomba. Aztán jöttél te, és alaposan felkavartad az állóvizet. Emlékszem, az első randinkon csak úgy céltalanul sétálgattunk, közben észre sem vettük, hogy ránk esteledett. Akkor azt hittem, csak egy hirtelen fellángolás, de aznap estére már úgy hiányoztál, mintha a karomat vágták volna le.

Nehéz szavakba önteni mindazt, amit éreztem. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy létezik ilyen szenvedély, ilyen ellenállhatatlan erő. Igen, örülnöm kellene, rózsaszín felhők között szárnyalnom, mégsem merem teljesen belevetni magam ebbe a mámorba.

Annyira meg akarlak tartani, és annyira félek tőle, hogy elszúrom! A veled töltött idő ráébresztett arra, mi hiányzott eddig az életemből. És minél többet vagyunk együtt, annál inkább téged látlak a jövőmben. Tisztában vagyok azzal, hogy kemény feladat vár rám, de az a célom, hogy megvédjem az éppen csak bimbózó boldogságunkat. Csak nem tudom, hogyan csináljam. Néha azt érzem, túl sok a szeretetem, máskor pedig azt, hogy túl kevés.

Kérlek, taníts meg úgy szeretni, ahogyan neked a legjobb! Taníts meg, hogyan öleljem át beléd az érzéseimet! Erősen, lágyan, gyengéden? Segíts lassítani, mert a türelmetlenségem miatt elég sok hülyeséget követtem el a múltban. Segíts abban, hogy jobban megértsem a gesztusaidat, mozdulataidat, így kisebb a félreértés lehetősége. Segíts megérteni a némaságod, amikor csak a tested üzen, hogy ne aggódjak feleslegesen.

Forrás: Shutterstock

Mutasd meg a sötét oldaladat, a gyengeségeidet, a szeszélyeidet - nehezemre esne úgy szeretni, hogy nem az igazi énedet látom. Mi volt életed legfájdalmasabb pillanata, amikor azt érezted, hogy darabokra szakad a szíved? Hogyan álltál talpra utána? Miből merítettél erőt, hogy másnap felkelj és dolgozni menj?

Mesélj arról a lányról, aki faképnél hagyott 6 hónap házasság után! Eszedbe jut néha, vagy végleg kitörölted a tudatodból az emlékét? Beleborzongok a gondolatba, hogy mennyi megismerendő rejlik benned, és minden új nap mennyi kérdést szül.

Talán úgy tűnhet, mintha előre szeretném tudni, mi fog velünk történni. Erről szó sincs, én nem forgatókönyvszerű életre vágyom veled, hanem boldogra. Olyan hétköznapokra, amelyekben nincsenek játszmák, nincsenek hazugságok, sem megfelelési és önigazolási kényszerek. Ehhez persze nem árt ismerni a saját működésünket. Hisz ugyanúgy, ahogy a gyerekek megtanulják, hogyan kell beszélni, írni, olvasni, a felnőtteknek is meg kell tanulniuk önmaguk és mások szeretetének művészetét.

Te különleges ember vagy, én pedig végtelenül hálás vagyok azért, hogy melletted lehetek. A kapcsolatunk viszont csak akkor válhat harmonikussá, ha megismerjük és megértjük egymás szeretetnyelvét...

Dr. Gary Chapman és az 5 szeretetnyelvhttp://she.life.hu/nofilter/20170331--dr-gary-chapman-antropolohus-szeretet-kifejezes-szeretetnyelv-szavak-szivesseg-ajandekozas-ido.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.