Egy manipulatív nő pasija voltam...

Jaj, de jó, hogy vége! Örülök, hogy végérvényesen megszabadultam tőle. Persze ezt neki nem mondtam el soha. Mert képtelen voltam belenézni azokba az őzike szemekbe úgy, hogy utána olyat mondjak, ami megbántja...

Jobban szerettem, tiszteltem ennél. Még magamnál is jobban. Utólag vettem csak észre minden hibát, amikor már nem gyógyítani próbáltam a kapcsolatunkat, hanem szakítás után kielemeztem, és feltárult előttem a valóság.

Rájöttem, hogy egyáltalán nem volt se jobb, se különb az exemnél. Ugyanúgy bánt el velem - érzelmileg manipulált, és aljas módon kihasználta a naivitásomat. Lehet, hogy őt is azért kaptam a sorstól, hogy még mindig tanuljak, és végre a fejembe véssem: nem minden az, aminek látszik. Most már tudom, hogy semmit sem jelentettem neki, csak annyira becsült, mint bármelyik használati tárgyat.

Mégis elhitette velem, hogy fontos vagyok, kiharcolta, hogy minden időmet töltsem vele, mert nélkülem "szar az élet". Megsértődött, ha más programot terveztem, vagy egyedül szerettem volna lenni néha. Bűntudatot ébresztett bennem, hogy még véletlenül se érezzem jól magam nélküle. Mégis elhessegettem a rossz érzéseimet, kikapcsoltam a vészcsengőt. Nem menekültem el az első intő jeleknél, inkább maradtam és bizalmat szavaztam neki, mert nem akartam újra egyedül lenni.

Akkor kezdtem gyanakodni, hogy nem stimmel valami, amikor mindent kritizált, ami én vagyok, vagy ami jó nekem. Lealacsonyító jelzővel illette a barátaimat, minden közelebbi ismerősömre talált valami frappáns beszólást, amivel felbosszantott és megsértett. Sőt, ennél is továbbment: amikor egy régi barátommal lelkizős estét tartottunk, szakítással fenyegetett, amiért nem vittem magammal.

Forrás: Shutterstock

A világról alkotott nézeteimet is leszólta, tanulatlannak, műveletlennek, maradinak tartott. Persze, nem azt vártam, hogy mindig és mindenben egyetértsünk, de tartsuk tiszteletben a másik világát! A munkámat is kínosnak találta, nem volt elég magasztos neki, hogy csak állatgondozó vagyok egy állatkórházban. Pedig én imádtam csinálni, mert nagyon szeretem az állatokat. De ha örültem egy beteg jószág felépülésének, neki az sem volt öröm. Inkább féltékenyen reagált, szerinte a "büdös kis dögök" fontosabbak voltak nekem, mint ő.

Persze, ha folyton csak bántott volna, akkor biztos hamarabb kilépek. De minden egyes sértés után olyan kedves volt, hogy teljes mértékben összezavart. Újra azt hittem, amit hinni akartam: hogy szeret és akar. Pedig nem szeretett, csak akart - azt is csak azért, hogy legyen egy céltáblája. Legyen kéznél egy olyan ember, akit megalázhat, mert attól erősebbnek hiheti magát.

Igazi parazita volt - kiszívta az utolsó csepp véremet, és elvette az életkedvem. Sokáig annyi erőm sem volt, hogy a sarkamra álljak és faképnél hagyjam. Mások előtt is csak megszégyenített. Ha én csináltam a vacsorát a vendégeknek, akkor beszólt a többiek előtt, hogy sós, vagy "kicsit ugyan lekozmált, de azért nem rossz..."

Amikor aztán végre otthagytam, egy ideig olyan hévvel zsarolt, hogy szinte megijedtem tőle. Mindenkit el akart üldözni mellőlem, megfenyegette az utána jövő barátnőimet, és megpróbálta őket meggyőzni arról, hogy vigyázzanak velem. Szerencsére most már vége, tényleg. De csak azért, mert talált magának új áldozatot...

Róbert történetét Molnár Csanád jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?