Pechál Peti: Képes vagy hagyni, hogy szeressenek?

Időnként végignézek magamon, magamban, és elgondolkozom: ki vagyok, mi lettem, és miért vagyok az, aki? A közel 34 évem alatt sikerült elég jól megbarátkoznom magammal.

Már nem utálom vagy sajnálom azt, aki reggelente visszanéz a tükörből - maximum néha, egy csúnya másnapon haragszom magamra. Nem mondom, hogy könnyű volt idáig eljutni, és nem voltak olyan szakaszaim, amikor szívesebben lettem volna inkább szinte bárki más, csak ne én. De megtanultam szeretni magam és elhinni, hogy van mit szeretni bennem. Sokat tettem azért, hogy így legyen.

Mégis rá kellett jönnöm, hogy még mindig nagyon nehezen vagyok képes elfogadni, hogy engem valaki valóban szeret. Persze nem vagyok teljesen hülye, tudom, hogy vannak, akik élvezik a társaságomat, szívesen csinálnak velem közös programot, eszükbe is jutok olykor. Sőt, léteznek olyan nők is, akiknek megfordul a fejükben, hogy örülnének, ha mélyebben is megismerném őket...

Szóval, azért nem érzem magam egy erdő szélén hagyott, elfelejtett zsák szemétnek, amit csak az arra járó kóbor kutyák hugyoznak le, hogy olykor érezzen egy kis melegséget. Vannak barátaim és családom is, akikről tudom, hogy fontos vagyok nekik. Nem vagyok egy szakállas, görbe bottal hadonászó lelki remete, aki mindenkit elhajt magától.

Az eszem tudja ezt. Mégsem vagyok képes átérezni. Még mindig hihetetlennek tűnik, amikor egy új ember belép az életembe, hogy akkor én neki tényleg fontos lehetek. Tényleg hiányozhatok neki. Tényleg hatással vagyok rá. Tényleg szüksége lehet arra, hogy beszélgessünk, hogy velem legyen, hogy meghallgassam - hogy valóban érdekli az, ami velem történik.

Egy pszichológus biztos gyorsan levezetné, hogy ez amiatt lehet, mert az apám elhagyott, hogy milyen családi közegben éltem gyerekként, az iskolában milyen hatások értek a társaimtól és így tovább. Igen, tudom, hogy egyszerűen valami megtanulta bennem, hogy az én életemben a legtöbb ember átmeneti. Találkozunk, kapcsolódunk, megosztjuk egymással a dolgainkat, majd elválunk, és én magamra maradok. Vagy legalábbis nélküle. És akik hosszú távon is mellettem vannak, azok sem törik össze magukat, hogy kimutassák: fontos vagyok számukra.

Forrás: Shutterstock

Ha sokszor érzed azt, hogy a másik ember érzelmi dobogóján még a legalsó szintet sem éred el, akkor megszokod ezt. Megszokod, hogy olyan vagy, mint Gandalf a Gyűrűk Urában, aki kicsit mindenki történetéhez kapcsolódik, de igazán senkiéhez sem. Csak jön, teszi a dolgát, aztán továbbáll. Az események pedig folytatódnak tovább nélküle. Jönnek szerelmek, harcok és barátságok, ő pedig közben egyedül küzd valami ősi démonnal.

Ez viszont nincs jól így. Mert ez tulajdonképpen egy előítélet az egész világgal szemben. Mintha farostlemezt szögelnék a lakás összes ablakába, hiszen minek bele az üveg? Az üvegek úgyis mindig csak összetörnek. Szóval, inkább nem kell a kilátás, a fény, mert utána majd azzal kell bajlódnom, hogy kicseréljem az üveget egy újra. Amíg pedig lyuk tátong a betört ablakon, addig úgyis leragasztom valami ronda fekete fóliával. Hát kinek kell ez? Jól elvagyok én egyedül a sötétben.

Valószínűleg miközben meg akartam védeni a nyomorult kis lelki világomat, átfordítottam ezt az egészet. Mások szemében már én lehetek az, aki csak felszínes kapcsolatot alakít ki. Aki keveset tesz, aki nem igazán törődik. Aki ritkán keres, elfelejti a születésnapodat, nem erőlteti a találkozókat, nem önti ki neked a lelkét, nem kér segítséget, hetekre, hónapokra eltűnik.

Aki mindig kicsit távolabbra ül le, néha hozzád szól, de nem igazán hatja meg, ha te időközben elhagyod a szobát. Vagy elhagyod az életét. Azt hiszem, néha még azokkal is ilyen vagyok, akikről tudom, hogy szeretnek. És mindez azért van, mert azt hiszem, hogy ez nem számít senkinek. Hogy én nem igazán számítok senkinek. Ezért én sem akarom, hogy bárki túl fontos legyen nekem.

Vajon lehet ezen még egyet fordítani? Hogy ne érezzem azt, hogy csak én akarok kötelékeket létrehozni, de ne is vágjam el durván azokat a szálakat, amik felém szövődnek? És vajon egyedül vagyok ezzel? Te képes vagy hagyni, hogy másoknak fontos legyél? Képes vagy engedni, és tenni azért, hogy szeressenek?

Forrás: Szabó Gábor
Még több cikk Petitől!
Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Peti stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?