Nincs több erőm küzdeni a tönkrement házasságomért.

Sokan vágyunk egy olyan varázsgömbre, amely megmutatja a jövőnket. Persze azt is szeretnénk, hogy amit látunk, az csupa szép, jó, boldog pillanattal legyen tele.

Ha egy évvel ezelőtt belepillanthattam volna egy ilyen gömbbe, akkor azt mondtam volna, hogy az életem egy drámai hatású filmnek nagyon jó lett volna. Hiszen az elmúlt időszak rengeteg érzelemmel, szenvedéssel és küzdelemmel van tele - és egy olyan váratlan pozitív fordulattal, ami csak a végén következett be.

Azonban az előtte lévő tizenegy hónap olyan pokolian nehéz és fájdalmas volt, hogy nem tudom, ki vállalta volna önként, hogy mindezt átélje... Persze nem kaptam lehetőséget arra, hogy belenézzek a jövőmbe - és talán jobb is így, mert akkor lehet, hogy azt mondtam volna: kösz, de ezt nem vállalom!

Egy napon arra ébredtem, hogy nincs több erőm, amit a tönkrement házasságom megmentésére pazarolhatok. Nem tölthetem azzal a napokat, hogy valahogy túléljem, mert boldog szeretnék lenni. Olyan régen voltam az, hogy kezdem elfelejteni az érzést. Csak távoli, homályos emlékeim vannak arról, milyen lehet az, amikor önfeledt az ember.

A döntésemet követően a napok csak teltek, egyik esemény követte a másikat, és én csupán az út elejét láttam. A viszontagságokat, kudarcokat, akadályokat nem, ahogyan a vége is hihetetlenül távolinak tűnt. Ahelyett azonban, hogy a döntésemmel könnyebbé vált volna az életem, csak bonyolultabb lett - és elviselhetetlenül fájdalmas.

Forrás: Shutterstock

Hetente jött egy újabb ajánlott levél, melyben olyan dolgokat olvastam, hogy csak kapkodtam a fejemet. Nem értettem: hogy lehet a másik fél elsődleges szempontja a bosszú? Miért nem lehet elfogadni, hogy vége, aztán lezárni, feldolgozni, majd egy szebb jövő felé tekinteni? Nemcsak azért, hogy nekem könnyebb legyen az életem, hanem azért is, mert ezek nélkül nem lehet túllépni az elmúlt időszakon. Ha valakit folyton csak a múlt éltet, elsiklik a jelen és a jövő felett

Az érzések milliónyi árnyalatát ismertem meg, ahogyan azt is, mennyi erő rejlik bennem. Megtapasztaltam, hogy amikor szükséges, határozott és magabiztos vagyok. És ha kell, a szomorúságomat, kétségbeesésemet a négy fal közé tudom szorítani.

Egy év telt el, egy újabb születésnappal, mely össze sem hasonlítható a tavalyival. Akkor az út elején álltam, most már a vége felé haladok. Annak az útnak a végén, amelyik igaz, hogy még a múlttal köt össze, utána viszont új korszak következik. Olyan, ahol nem a sebekkel és azok mélységével foglalkozom, hanem azzal, hogy a terveim megvalósuljanak. Rájöttem, hogy a sors kegyes, és amikor úgy tűnik, csak elvesz tőlem, valójában akkor is ad: tapasztalatot, tudást, erőt.

Jó lett volna átlépni bizonyos lépcsőfokokat, kihagyni fájdalmas helyzeteket, keserű pillanatokat - de akkor az eredmény sem lenne ugyanaz. És hogy szerettem volna-e előre tudni, mi vár rám? Nem! De a végeredményt, azt az erős nőt, akinek most érzem magam, szívesen láttam volna abban a varázsgömbben!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?