Nyakunkon a koronavírus őszi/téli hulláma - ne pánikoljunk!

Én is utálom a maszkot, ahogyan fuldoklik alatta az ember lánya, ahogy bepárásodik és az orromra, számra tapad. Hogy olyanok vagyunk benne, mint az arctalan zombik, akik lődörögnek az apokaliptikus világban. Hogy meg kell magyaráznom egy kisgyereknek, hogy miért takarja el mindenki az arcát, miért ne nyúljon semmihez, miért törölgetjük állandóan büdös kendővel a kezünket vagy locsolunk rá naponta többször valami ragacsos folyadékot.

Utálom, de ez van...

Mégis azt mondom, hogy amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Gyárthatnám a kifogásokat, lehetnék ellenálló, ám ha van is bennem kétely, úgy gondolom,

Mit számít most egy vagy két laikus meglátása, amikor szakemberek állnak velük szemben. Világméretű összeesküvés? És ha az? Attól még meghalnak az emberek. Nem elegen? Mi az elég? Aki elveszíti az édesanyját vagy az édesapját, a testvérét, annak az az egy éppen elég.
Nem akarom megváltani a világot, nem akarok győzködni senkit, csak egy csepp toleranciát kérek.
Gondoljunk arra, hogy

Gondoljunk arra, hogy talán megmenekülhetett volna, ha mindenki maszkot visel. Nem azért, mert én mondom, vagy a szomszéd Józsi, hanem olyan kutatók, akik értenek hozzá. Százszázalékos védelem így sincs, de legalább azt tegyük meg, ami tőlünk telik, hogy ne veszélyeztessünk feleslegesen másokat.

Mit tehetünk?

• Viseljünk maszkot, ha olyan helyre megyünk, ahol nem lehet betartani a biztonságos távolságot. Igen, tudom, utálatos dolog. Belelihegünk, átnedvesedik, megfulladunk benne. Én is, mégis felteszem, amikor kell.
• Mossunk kezet és fertőtlenítsünk gyakran. Én személy szerint az alapos, szappanos kézmosásban hiszek, de út közben vagy a bevásárlás után ez nem megoldható, így nálam is mindig ott van a kézfertőtlenítő folyadék vagy kendő, pedig ekcémás vagyok és baromira nem hiányzik a bőrömnek semmi ilyesmi.
• Csökkentsük az érintkezést másokkal. Ez is nehéz, hiszen tavasszal mindenki megtapasztalta, milyen teljesen izoláltan élni hónapokon át. Rossz, nagyon rossz. De pont azért, hogy csökkentsük a kijárási korlátozás esélyét, gyakoroljunk némi önuralmat és ne most szervezzünk fergeteges házibulikat ötven fővel.
• A gyerekeknek is magyarázzuk el, mi történik most, különben nem fogják érteni mit miért kérünk tőlük. A gyerek nem hülye, szimplán csak gyerek, és ha a maga szintjén vázoljuk fel neki a helyzetet, sokkal együttműködőbb lesz, mintha csak bevetjük a „mert én azt mondtam" kártyát.
• Nem csupán a magánéletben, de az üzleti berkekben is érdemes kissé átgondoltabban cselekedni. Minimalizálni az üzleti ebédeket, kávézásokat és betartani egyfajta különleges etikettet. Például, hogy mellőzzük a kézfogást vagy normál névjegykártya helyett olyan applikációkat alkalmazzunk, amelyekkel biztonságosan, érintkezés nélkül oszthatjuk meg az adatainkat.

Vitathatatlan, hogy borzasztóan nehéz időszak áll mögöttünk és valószínűleg még koránt sincs vége a megpróbáltatásoknak. De mielőtt nekiállnánk háborogni, gyűlölködni és egymásnak esni, kicsit gondolkodjunk, hogy megéri-e? Megéri még több feszültséget szítani ebben az amúgy is stresszes időszakban? Megéri ujjal mutogatni egymásra? Megéri belekötni az élő fába is? Megéri, hogy a mi lázadásunk, gondatlanságunk miatt esetleg valakinek az anyukája meghaljon?
Mindenki szenved, senki nem szereti ezt a helyzetet, de attól sem lesz jobb, ha egymás torkára taposunk. Próbáljunk kicsit toleránsabbak, türelmesebbek lenni, és betartani az ajánlásokat, akkor is, ha sokszor nagyon nehéz.

Nyitókép: Shutterstock