Hahó hűség! Hova tűntél?!

Nem lennék hiteles a témával kapcsolatban, ha nem vallanám be, hogy bizony velem is előfordult már, hogy hűtlen voltam egy kapcsolatban és az is többször előfordult, hogy én voltam hűtlenség áldozata. Azóta én már tudom, hogy akkor annyira fiatal voltam, annyira nyuszika és kiforratlan személyiség, hogy egyszerűbbnek tűnt a „könnyebbik" utat választani, ahelyett, hogy tökösen a másik fél elé álltam volna és bevallottam volna, hogy én nem érzem jól magam az adott kapcsolatban, ki szeretnék szállni.

Azóta milliószor megbántam a történteket és hosszú ideig attól rettegtem az aktuális kapcsolataimban, hogy biztosan most fog megbüntetni az élet az egykori rossz tettemért és tuti, hogy most kapom vissza és ebben a kapcsolatban fognak megcsalni. Sajnos igen, volt rá példa, hogy az illető, akivel együtt voltam, kiderült, hogy hűtlen volt. Azokban a helyzetekben magamat hibáztattam és azt gondoltam, hogy ez azért van, mert én nem vagyok elég jó és én nem tudok eleget nyújtani a másiknak. Persze, ez a legnagyobb hülyeség, amit egy nő elhitethet magával, így azóta én is megtanultam, hogy nem engem jellemez más gyáva és tiszteletlen magatartása.

Alapvetően szerintem a hűtlenség két emberen múlik, azon a két emberen, akik egymás mellett tették le a voksukat. Ha valaki hűtlen a kapcsolatban, az ugyanúgy a megcsalást elkövetett és a megcsalt fél hibája is. Ez egy közös veszteség, amit a megcsalás felszínre kerülésének pillanatában néha hajlamosak vagyunk elfelejteni.

Azt sem gondolom, hogy a hűtlenség csak a mai korunkat jellemzi. A felmenőink történetei, sztorijai alapján biztosan nem. Csak a korábbi évszázadokban talán azért nem volt annyira szembetűnő, mert akkoriban nem igazán tették ki az asztalra a magánéletüket az emberek, mint mostanában, ami persze sok elfojtást, titkot és szorongást is szült az emberekben. Manapság meg azt az életet éljük, amikor nem ciki profi segítségét kérni, ha elakadunk az életünk egy adott területén, legyen szó munkahelyi problémákról, párkapcsolati válságról, gyereknevelésről stb. Hiába beszélünk nyíltabban, őszintébben az érzéseinkről, mégis jelen van a hazugság, a tiszteletlenség és ezek eredményeként a hűtlenség.

Miért? Miért nem egyszerű beszélgetni, beszélni arról, hogy milyen folyamatok mennek végre bennünk és milyen irányba haladnak az érzéseink? Miért nem egyszerűbb azelőtt kilépni a kapcsolatból, mielőtt visszafordíthatatlan rosszat tennénk, amivel csak azt igazoljuk, hogy gyávák vagyunk és magunkat sem tiszteljük eléggé ahhoz, hogy őszinték legyünk? Mire jó ez?

Annyival könnyebb lenne az élet, ha olyan kapcsolatokat építenénk fel magunk köré, amelyben őszintén létezhetünk. D ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy magunkkal szemben őszinték legyünk! Felismerjük, kimondjuk és elfogadjuk azt, hogy nekünk mire van szükségünk. Ha ez megvan, sokkal könnyebb ismerkedni, akár baráti, akár szerelmi kapcsolatokat kialakítani. Olyan kötelékeket, amelyben nem kellenek játszmák a túléléshez, és amelyben bármiről is legyen szó, kétségek, félelem és szorongás nélkül létezhetünk.

Ahol le lehet ülni és megbeszélni azt, hogy van egy pasi az irodai büfében, aki állandóan flörtöl velünk, és aki iránt azt érzem, hogy kicsit én is vonzódom, de most hogy kimondtam, már nem is érdekel annyira. Ahol ki lehet mondani, hogy kicsit laposnak érzem a kapcsolatunkat, de van pár ötletem, mivel lehetne feldobni. Ahol lehet arról beszélni, hogy kicsit unalmasnak találom a szexuális életünket, beszéljünk róla és tegyünk érte közösen, hogy újra fellángoljon a tűz és a szenvedély.

Persze, sokan nevetnek, hogy milyen butaságok ezek és ki az a hülye, aki ezt így szemtől-szembe belemondja a másik szemébe. Tudjátok ki? Aki nem akar egy egyébként is rideg és problémával teli világban saját magát is becsapva valódi boldogság nélkül élni. Tartozz Te is közéjük!

Nyitókép: Shutterstock