"Szülj inkább gyereket, akkor nem lesz időd futkározni!"

Minden másnap pedig futással kezdődik. A mai is. Amíg lefőtt a kávé, felhajtott egy pohár friss forrásvizet, amivel a szokásos hétvégi túrák során szokta feltankolni a kamrát. A kávét hosszúra eresztve itta, üresen, minden édesítőtől mentesen. Csak vízzel öntötte fel, mert forrón nem bírja a gyomra. Szertartásos ünnepélyességgel felcsatolta az újonnan kapott fitnesz órát.

"Igen, mindjárt... Még pár lépés csupán, és indulunk" - mondogatta a cipőnek, ami már három éve szolgálta kitartóan. Mára a legjobb barátokká váltak, és még mindig bírta, még mindig nem mutatkoztak rajta az elhasználódás jelei. Jó vétel volt, na, ezt meg kell hagyni.

Ébredezett a város. Még égtek az utcai lámpák, a házak mögött a nap is csak most kezdett nyújtózkodni - a hajnali pír óvatosan, lassú derengéssel bontogatta fényszárnyait. Még legalább fél óra, mire teljesen beborítja az égbolt alját, hogy azután annál gyorsabban kapjon majd erőre.Bea mélyen magába szívta a friss, nedves hűvösséget. Ez az ő ideje, ez az ő órája. "A miénk" - súgta a cipő, és nekilendültek.

Ma már? Alkalmanként tíz-tizennégy kilométert tesz meg, havonta egyszer pedig húszat, és közben szinte meditál az ő zárt kis világában. Hol csak üresen, minden gondolattól mentesen fut, akár Forrest Gump, hol meg olyan problémákat old meg fejben, amikkel normál, hétköznapi körülmények között nem tud érdemben még foglalkozni sem. Ilyenkor eltávolodik a gondoktól és önmagától, és ahogy mondani szokás, látja a fától az erdőt.

Ő nem az a fajta, aki zenével a fülében kocog. A zene elvonja a figyelmét a lényegről. A belső hangokról, amelyek mára az első lépesekkel rutinszerűen rácsatlakoznak a világ ritmusára. Az ébredező madarak hajnali szólamai az ő kedvenc zenéje. Többek között ezért is választotta ezt az órát a futáshoz. No meg azért, mert ilyenkor még kevesen lézengenek az utcán. Nem kell hallgatni minden lépésnél a rosszindulatú beszólásokat:

- Na, megint egy hülye.

- Tudod, ki futna? Az ilyenek nem normálisak. Biztos ez is ilyen szingli...

- Hülye picsa. Ennek is csak az hiányzik, hogy valaki jól elkapja, oszt' felcsinálja. Akkor nem lenne ennyi ideje futkosni!

- Szülnél inkább gyereket! Akkor neked se lenne időd ilyen felesleges marhaságokra.

- Kinek akarsz bizonyítani? - kérdezte az anyja minden ilyen alkalommal. - Nem vagy már mai csirke, mire fel ez a nagyképűsködés? A cigit is minek tetted le? Úgyis visszaszoksz, meglátod! Szerinted ezzel több leszel, mint mások?

De azért akadt pozitív eset is, mint tegnapelőtt. Bea szája mosolyra húzódott, ahogy felidézte a történteket. Egy munkába igyekvő, testesebb nő figyelte már messziről. Mire odaért, lélekben már felkészítette magát a várható epés megjegyzésekre. De a nő rácáfolt a sémára:

- Ez az! Így tovább! Nekem is így kéne!

Mire hazaért, már világos volt az ég. Halkan elfordította a kulcsot, és benyitott.

- Hogy szuperált az óra? - szegezte neki a kérdést mosolyogva a férje.

- A legjobb szülinapi ajándék! - lelkendezett, miközben közösen ellenőrizték a lépésszámlálót. Majd a férfira kacsintott. - Letusolok. Aztán égethetnénk még némi kalóriát, mielőtt felébrednek a gyerekek...

Trux Béla novellája

Nyitókép: Shutterstock