Még megvan az utolsó emléke, ahogy Danival vidáman, nevetve lépnek ki a kávézóból, hogy utána elemi erővel, figyelmeztetés nélkül robogjon a mellkasának az a bizonyos szerelvény. Az idő akkor és ott hirtelen lelassult, az augusztusi fülledt levegő nehézzé vált, és kíméletlenül préselte össze a lány tüdejét. A másodperc töredéke alatt kívülről látta saját magát és a helyzetet, amire naiv szerelmesként a legrosszabb rémálmaiban sem volt felkészülve.
Egy kék szemű, barna hajú lány lépett a háta mögé, és nyomatékosan megköszörülte a torkát. Petra ijedtében hátra pördült, így a pillantásuk egy villanásnyi időre találkozott. A jeges tekintete egyszerre volt riadt és dühös. Esetlenül próbálta egyensúlyozni a biciklijét, amivel csak a Jóisten tudja, honnan került oda a semmiből. Mire feleszmélhetett volna, az ismeretlen bemutatkozásként a kezét nyújtotta felé.
- Bea vagyok - mondta határozottan.
A következő képkockán a kék szemű lány az ő egyetlennek hitt szerelméhez fordult, és kérdések tömkelegét, majd fenyegetések záporát zúdította a férfira. Az első néhány mondat még elért a tudatáig.
- Tudtam! Már múltkor is láttalak vele. Hogy képzelted ezt?! Lesz mit megbeszéljünk otthon!
Innentől számára kikapcsolt a gépezet. Mint egy némafilmet, lassítva még látta az eseményeket maga körül, de már nem hallotta a folytatást. Tompa volt, arcából kifutott a vér, testéből a maradék erő. Robotpilóta módban nyúlt az autója kulcsáért, agyában visszhangzott a központi zár kattanása, miután kábán elvánszorgott a kocsiajtóig.
Úgy érezte, hogy a mellkasát feszítő fájdalom ott helyben szaggatja darabokra. Levegő után kapkodott, a keze remegett, a szemeit égető könnyei kitörni készültek. Már nem érzékelte, mennyi idő telt el - talán egy perc sem, vagy akár ezer is?
Mire kótyagosan beült az autójába, a hangok újra dübörögni kezdtek, a forgatag felgyorsult. Bea épp úgy tűnt el, ahogy a érkezett: hirtelen és észrevétlenül. Dani esdekelve állt az autója mellett.
- Kérlek, beszéljük meg! Én el akartam mondani. Nincs köztünk már semmi, muszáj hinned nekem!
Ő viszont nem hitt - nem tudott, és már nem is akart. Felvértezte magát megmászhatatlan falakkal és tüskékből álló páncéllal, amiket az évek alatt elsírt milliónyi könnyből és megannyi csalódásból épített maga köré.
A lelke mélyén rettegett attól, hogy megint betöri az orrát, mert túl sekély lesz a víz. A sokadik randevújukon a szíve viszont azt dübörögte: ez a fiú és ez a szerelem végre megérdemli azt, hogy mindenét beleadhassa a boldogságba. Tévedett.
Az öreg kocsi motorja felzúgott, a fiú pedig hátralépett. A könnyein át a tükörben még látta a fiú távolodó, egyre kisebbre és kisebbre zsugorodó alakját, míg végül teljesen el nem tűnt.
A lány számára csak utólag derült ki, hogy Dani és Bea már több mint 16 éve voltak együtt. És hogy mi volt a hazugság ára? Megtanult lemondani még a reményéről is, mert elhitte a fiú kiszínezett történeteit. Az ilyen történetekben pedig nem számít, ki a főhős. Az egyetlen, ami számított, hogy vajon ki volt a hibás.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.