Ha a nem lehet gyerekem, akkor selejtes vagyok?

Ezért nem is aggódtunk, amikor másfél év után sem jött össze a dolog. De egy idő után csak felébredt bennünk a kimondatlan félelem: egyikünk háza tájékán nem stimmel valami. Enikő ragaszkodott ahhoz, hogy elsőként ő vizsgáltassa ki magát. Mintha még mindig a középkorban lennénk: ha egy nő nem esik teherbe, az az ő hibája.

Éppen ezért, amikor a feleségem végigjárta az összes orvost, túlesett minden vizsgálaton, és nem találtak nála semmit, már tudtam: nálam van a kutya elásva. Rettegtem ettől. Sohasem tekintettem magamra biológiailag vagy szellemi szinten a nő felett álló lényre. Tisztában voltam halandóságommal, és hogy akár velem is lehet baj.

Eleinte húztam-halasztottam a dolgot. Féltem. Minden fontosabbnak tűnt a vizsgálatoknál. Folyton ígérgettem, halogattam. Végül a feleségem minden hónapban egyre inkább elkeseredett arca láttán legyőztem a démonaimat. A félelmeim végül beigazolódtak: az én spermáim az életképtelenek. Kevés, lassú, tulajdonképpen semmire sem jók.

Persze az orvosok vigasztaltak, hogy ez még nem a világ vége. Jöhetnek a különböző gyógyszeres kezelés meg a remény. Legyünk türelmesek és kitartóak - nem szabad feladni. Ha pedig a gyógyszeres kezelések nem válnak be, akadnak más lehetőségeink is, például a lombik program. Mondani sem kell, nem vigasztaltak a lehetőségek. Ahogy szegény feleségem szavai sem, aki nem hibáztat engem és egyetlen becsmérlő megjegyzést sem tett, hogy a férje nem képes őt gyermekkel megajándékozni. Áldott jó lélek.

Én viszont teljesen összetörtem, amióta ez kiderült. Mégis, miféle férfi vagyok én?! Hogy érezhetném magamat igazi férfinak, ha nem tudom teherbe ejteni a feleségemet? Tudom, ez ostobaság, néha hallom magamat, milyen őrültségeket beszélek. Ha ez egy barátommal történne, jól fejbe is kólintanám, hogy ne beszéljen ökörségeket. Senki sem tehet erről. Ettől még ő ízig-vérig férfi, hiszen minden más téren jeleskedik.

Kezdetben martam, gyötörtem magamat. Álmatlanul hánykolódtam éjszakánként. Ha elaludtam, rémálmokat láttam, hogy a feleségem megcsal, vagy elhagy valaki másért, aki megadhatja neki azt, amire vágyik. Pedig tudom, hogy sosem tenne ilyet. Akárhányszor a tükörbe nézek, egy értéktelen, haszontalan csávót látok. Isten a teremtés koronájának tett meg, erre tessék: nem tudom ellátni azt, ami a feladatom lenne. Két kétségbeesés között haragudtam magamra.

Most, fél év után a harag, az öngyűlölet átcsapott keserűségbe és reménytelenségbe. Azt hiszem, depressziós vagyok. Szedem a gyógyszereket, próbálkozunk, de még semmi eredmény. Enikő persze mindig mosolyog, úgy tesz, mintha nem aggódna, mintha nem zavarná a dolog. De én látom a szemeiben a bánatot. Erről pedig egyedül én tehetek.

Az idő nem a barátunk. Én 39 éves vagyok, ő pedig 36. Nehéz nem stresszelni, amikor tudom, hogy egy selejt vagyok. Ráadásul a feleségem is benne van a korban. Azt hittem, sikerülni fog mindent megadni neki, amire vágyik. Erre épp a legfontosabbat nem tudom nyújtani. Néha attól félek, soha nem is leszek rá képes. Akkor mi lesz?

Miklós történetét Balogh Orsolya jegyezte le.

Búcsúzunk!

Kedves olvasóink!

Október közepétől kezdve a SHE.HU teljes szerkesztősége, és az írói gárda is távozik a magazintól. Ezután a weboldalon és minden kapcsolódó közösségi felületen megjelent tartalmak nem a mi munkánk eredményei. Nehéz a búcsú, de köszönjük, hogy eddig velünk tartottatok, és reméljük hamarosan találkozunk! :) Íróink munkásságát addig is nyomon követhetitek saját írói oldalukon. Köszönjük ezt a 4 évet, amit velünk töltöttetek!

Ezennel kívánunk sok sikert az új szerkesztőségnek!

Forrás: Csudai Sándor

Nyitókép: Shutterstock