Anyám tönkretette a gyerekkorom, de én hálás vagyok érte!

Amikor kedvesen átölelsz, olyan finom illatod van - barack és vanília. Tudod, mint a nagyi sütije, amit mindig akkor készített nekem, amíg te dolgoztál. Ezzel vigasztalt azért, mert nem vagy ott. Nem tudom, miért neked van ilyen illatod, hiszen csak én voltam ott és a nagyi - te nem.

Szeretem a hangos kacagásod, ami bármi miatt képes volt felcsendülni. Szeretem a göndör hajadat, szeretem a göndör hajamat. Tőled örököltem minden szépet, ami bennem van. Tőled kaptam a tisztán csillogó szememet és az emberszeretetemet. És még annyi jót, amit fel sem tudok sorolni, és ha elkezdeném, csak egy giccses parádé áradat születne belőle. Neked köszönhetek minden jót az életemben, mert megtanítottál arra, hogy ahogy te csinálod, az nem jó...

Most valami nagyon fontosat szeretnék neked mondani. Olyat, ami mélyről jön. Szívből. Nem! Inkább gyomorból. Amit csak úgy kihány az ember, és aztán annyira megkönnyebbül, mert többé már nem nyomja az a sok gondolat, ami felgyülemlett az évek során. Gusztustalan, pedig csak jót akartam. Hidd el anya, én mindig csak jót akartam.

Most visszanézve a gyerekkorom 27 év távlatából, egészen jó volt. Persze kaptam én is egy-két pofont. De ki nem? Te nem? Ne mondd már, hogy nem nyomták vízbe a fejed, mert leejtetted a zománcos edényt! Vagy nem csaptak fakanállal a seggedre egy jó nagyot, mert eltörted a kristálypoharat. Előtte persze szóltál, hogy ne abból igyak. Ő megmondta. Mindig jobban tudta, mit, mikor, hogyan és kivel.

Volt néhány barátnőm. Láttam őket az anyjukkal, bocsánat, az édesanyukájukkal. Kézen fogva sétáltak az utcán és beszélgettek meg nevettek. Kérdeztem a barátnőmet:

- Te mindent megosztasz az anyáddal?

- Persze.

- Azt is, amikor a múltkor Robi megcsókolt az iskolaudvaron?

- Persze.

- És mit szólt?

- Mit szólt volna? Nevetett. Mondta, hogy raktározzam el jól az élményt, mert nem lesz még egy első csókom. Miért? A te anyukád mit szólt az első csókodhoz?

- Ugyanezt - és lehajtottam a fejem a bődületes hazugság miatt.

Életem első csókja titkos volt. Nem látta senki. Amikor hazaértem, mindenki érezte rajtam, hogy történt valami, mert le sem tudtam törölni a mosolyt az arcomról. Nevettem és kacagtam. Gyorsan beszaladtam a szobámba, és mindent leírtam a naplómba. A naplóm igazából egy persely volt, amibe 13 évesen apró cetliket dugdostam, teleírva fontos eseményekkel. Senki sem tudta, mit rejt a kis persely, csak én.

Másnap az iskolából hazajövet anyám a nappaliban várt. Nem szólt egy szót sem, csak odajött, és lekevert egy hatalmas pofont. Annyira fájt, hogy kicsit bele is szédültem, de túl sok időm nem maradt rá, hogy magamhoz térjek, mert megfogta a copfomat, és azzal a lendülettel berántott a szobámba. A kis perselyem a padlón hevert összetörve, üresen. Itt vesztettem el teljesen a külvilágot. Anyám csak üvöltött artikulátlanul és szidott, hogy ilyet egy rendes lány nem csinál.

De én meg sem hallottam a szavait, csak néztem az összetört kerámiát és kerestem a kincseimet. Az agyam zakatolt. Hova tehettem a cetliket? Talán tegnap új rejtekhelyet kerestem nekik. Lehet, hogy beraktam a fiókomba, csak valamiért nem emlékszem rá. Annyira akartam, hogy meglegyenek, és legbelül mélyen annyira tudtam a választ a kérdésemre, de mégis muszáj volt feltennem:

- Hol vannak a cetlik?

- Természetesen elégettem.

Elégette. Anyám elégette. Anyám elégette az emlékeimet...

Még többet szeretnél belőlünk?

Gyere és iratkozz fel a kiBESZÉLŐK youtube csatornára! Izgalmas témák, aktualitások, vélemények és szórakozás egy helyen. ;)Forrás: She.hu

Nyitókép: Shutterstock