Én biz' Isten elválok. Majd. Majd, ha mindkét gyerek leérettségizik, majd ha újraépítettem magamat, majd ha piros hó esik. De ma mégis eljött ez a "majd". Koppant az asztalon a karikagyűrűm, és a tantusz is, ami végre leesett a leendő exférjemnek.
Hogy ő ezt velem többé aztán nem folytathatja. Ez egy látszatházasság volt, látszatboldogsággal, aminek a fenntartásába én már rég nem feccöltem energiát, csak a férjem - akinek ez fontos. Mármint a látszat, nem a házasság. Tipikus a történetünk: főnyereménynek ígérkezett, de én már csak a vigaszdíjra hajtok. Csak a két kiskorúnk miatt maradtam vele, de eddig tartott a gyerek-Pattex.
Sokáig, túl sokáig vergődtem, vesződtem egy olyan "férfival", akinél indokolt az idézőjel... Nem volt ő más - a hamisan mézesmázas előzetest követően -, csak egy önérzetében megsértett kisfiú, egy nárcisztikus p*cs vagy egy hisztériás nőszemély. De nem szándékozom megsérteni a nőket ezzel az összehasonlítással. Apa is inkább csak biológiailag volt. Ez már nem csak indulat, ez már döntés. Felszabadító, önző, bölcs, égbekiáltóan merész - egyszerre rohannak meg az érzések - és mindegyik ellenkezője is.
Szűk egy évtizede valaki azt jósolta nekem, hogy 33 éves korom környékén jön majd el a nagy szerelem, mégpedig olyasvalaki személyében, akit régóta ismerek. Ekkor már együtt voltunk a leendő férjemmel, ezért csak legyintettem a jóslatra. De még a végén én leszek az élő példa rá, hogy tényleg léteznek boszorkányok - mármint rajtam kívül is.
Egész eddig csak egy családi barát voltál, aztán becsapott a villám, és most már minden vagy. De nem miattad válok el, hanem magam miatt. A gyerekek egy ezerszer jobb, nem kifacsart, nem terrorizált verziómat érdemlik. "Te kellesz most nekem", vagy "te most kellesz nekem"? - Majd elválik.
Már a puszta létezéseddel megmentettél, és azt hiszem, nem vagyok nagyképű, ha azt mondom: szerintem én is téged. A posványtól, egy takarék üzemmódban leélt hátralévő élettől, a szenvedély nélküli létezés elviselhetetlen tudatától. Hogy botrány lenne-e belőle, ha kilépnénk a fényre? Világra szóló. De úgy szép az élet, ha zajlik, nem igaz?
A romokat majd fel kell takarítania valakinek - de nem nekünk. A feleségedet nem féltem, hisz évek óta nem tekint rád másként, csak tejelő lakótársként. Fizetni meg ezután is fogsz tisztességesen - ezt becsülöm benned. A férjemet leginkább csak önmagától féltem. A barátnőm tőled félt, viszont nekem van egy fegyvertényem: nálam csak könnyebb prédát választhattál volna, de te tudtad, mit vállalsz. A gyerekeinket pedig nem féltem, mert annál, ami eddig volt, csak többet és jobbat kaphatnak a jövőben.
Ha ez az egész egyszer nem csak néhány elcsent órányi bódulat és nemes cselszövés lesz, hanem valóság, akkor... Hát akkor fel lesz nekem adva a lecke. De ha ennyiben kifulladunk, és neked csak erre a legfontosabb szakaszra jutott a serpa szerep, a reményt, ezt a csalfát, akit örökre elveszettnek hittem, többé már nem veheti el tőlem senki.
T. Szabó Patrícia novellája
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
