Megesik, hogy az ember gondokkal küzd. Előfordul - de még hányszor! -, hogy valami olyan probléma üti fel a fejét, amire nem találsz megoldást. Mivel az ember szociális lény - vannak barátai, családja -, jellemzően másokkal is megosztod a gondjaidat. És ekkor következik be az, amire a bajok mellé pont nincs szükséged: előbukkannak a "majd én megmondom a tutit" emberek.
Akik felhívják szíves figyelmedet arra, hogy te itt bizony most nagyot hibáztál. És eszedbe se jusson saját kútfőből megoldani a problémádat, mert ők sokkal jobban tudják, hogy mi lenne jó neked. Miközben te egyszerűen csak arra vágynál, hogy meghallgassanak.
De ezek az emberek azt gondolják, hogy azzal, hogy te beszélsz nekik a gondjaidról, felkent papjai lesznek az ítélkezésnek. Önjelölt megmondók, a segítség pajzsa mögé búvó, más életét rendezők. Te pedig csak nézel bután: nincs a homlokodra tetoválva, hogy "Ments meg!" Sőt, erősen dolgozik benned az ellenkezés, hiszen látod, hogy az életed és a cselekedeteid fölött készülnek pálcát törni.
Te viszont csak annyit kérnél, hogy hallgassanak meg, mert jólesik elmondani a gondjaidat egy kívülállónak. Ezer közhely és aranyköpés szól arról, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess. Hogy mindenki törődjön a maga dolgával, de mi, emberek, nem így vagyunk összerakva. Néha ki kell mondani, ha valami gondunk van.
Nagyanyámtól sokszor hallottam, amikor azt mondta a szomszédasszonynak - aki folyton mással volt elfoglalva, és aki mindig tudta, mi a (szerinte) jó megoldás - megvetéssel a hangjában, hogy: "Ha kalácsot nem tudsz adni Terikém, tanácsot se adj senkinek!"
Csak azok az emberek foglalkoznak folyton a másik életével, akiknek annyira nyomorult a sajátjuk, hogy egyszerűbb a másik életével foglalkozni - addig se látják a saját nyomorukat. Az őszinteség álcája mögé bújva mondogatják, hogy a másik embernek mi a jó, és ezt hangosan közlik is. Csak azt felejtik el, hogy az őszinteség nem egyenlő a tisztességgel, és attól még nem lett jó ember senki. Kibicnek kuss a neve - szokták mondani.
Attól, hogy valaki elmondja a problémáját, megosztja életének egy bicsakló részét valakivel, az nem jelenti azt, hogy megoldásért kiált. Sok ember abba a hibába esik, hogy rögvest önjelölt megmentőként "majd én tudom!" jelszóval a zászlaján próbál felülkerekedni azon az emberen, aki éppen nem a legjobb periódusában van az életének. Miközben aki tanácsokat oszt neked, még a saját életében felbukkanó problémák sorozatát sem tudja megoldani, sőt, hibát hibára halmoz.
Éppen ezért tölt el felháborodással, hogy okoskodik neked, mert látod: nem követendő példa, ahogy ő él. Fel sem tudsz nézni rá, hogy azt mondd: igen, ő már letett valamit az asztalra, oda kéne figyelnem arra, amit mond.
A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve - ezt is sokszor mondta a nagyanyám. Szóval, az ilyen jószándéktól az ég mentsen meg! És ha elég erős személyiséggel áldott meg a természet, akkor képes vagy ezt a konfliktussá kiforrott okoskodást egy határozott, ám tiszteletteljes NEM-mel lereagálni. Azt gondolom, hogy olyan embernek érdemes elmondani a problémáidat (még úgy is, hogy tőle sem vársz tanácsot), akiről tudod, hogy az életének hajóját jól kormányozta. Csak ilyen embertől érdemes elfogadni néhány gondolatot (nem okoskodást!) és meghallgatni az esetleges megoldási lehetőségeket a problémádra.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.