Kétségbeesetten kerestem a szerelmet!

Én abban hiszek, hogy ok nélkül semmi nem történik, még akkor sem, ha néha hosszú évek kellenek ahhoz, hogy megértsük, miért is alakult úgy, ahogy. Bizonyára vagyunk jó néhányan, akik unjuk már a látszólag semerre nem tartó örökös versenyfutást, ami valójában csak ugyanazon körök sokszori lefutását jelenti. Egymás utáni randik, óvatoskodás, ami nekem az állandó őszinteségi rohamaim miatt sosem ment túl jól. A kezdeti izgalmak, a rengeteg energia, amiről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak a kapcsolat elején kell igazán beleadni. A szívdobogva várt randik és a rózsaszín köd, na meg a szerelmünk túlidealizálása.

Mintha valami átkozott versenyfutás lenne az egész. Minél több energiát fektettem bele a dolgokba, rendszerint annál nagyobb pofont kaptam az élettől a történet végén. Persze ezért nemcsak a másik felemnek hitt szereplők voltak a hibásak, hanem legalább annyira én is. Néha bánkódtam amiatt, hogy túl sok időt vesztegettem a tökéletes társsá formálásra, formálódásra.

Aztán egy, kettő, három komolyabb ilyen forgatókönyv rémálomba fulladását követően már tényleg oda jutottam, hogy belefáradtam az egészbe. Mi több, feleslegesnek láttam még keresni is bárkit, akit magam mellett akarhatnék tudni. Persze tudom, nem kell keresni, majd jön. De ezt az akkori szeretetéhes, kétségbeesett énemnek senki nem tudta megmagyarázni. Helyesbítek: értettem én tökéletesen, mi a helyzet, de képtelen volt a lelkem elfogadni. Pedig nagy igazság, hogy akkor kapod meg, amit akarsz, ha már elfogadtad, hogy nem lehet a tiéd.

Sokszor elítéltek, mert hol könnyekbe, hol alkoholba fojtottam a bánatom, de már ezt sem bánom. Persze senkit nem buzdítok ilyesfajta megoldásokra. De visszatekintve úgy látom, még mindig százszor jobban jártam, hogy ha ilyen módszerrel is, de kiadtam magamból, ami fájt. Ahelyett, hogy magammal cipeltem volna a jelenlegi, normális, kerek, teljes életembe.

Örülök, hogy nem féltettek túl a csalódásoktól, és örülök, hogy volt alkalmam ezeket is megtapasztalni. Mert így valóban képes vagyok értékelni akár egy fikarcnyi jót is. Persze ez nem azt jelenti, hogy aki nem szenved, nem is érdemel boldogságot - de az biztos, hogy számomra így igazán mézédes a boldogság íze.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock