A látszat legtöbbször az igazságot mutatja: amit fehérnek látunk, az olyan is. Most azonban csalóka képet tükrözött vissza. A férfi, akinek szemei gyűlölködő üzeneteket küldtek, úgy tűnt, hatalmat és erőt képvisel. Kétségbeesett küzdelmet folytatott a feleségével, annak halk, nyugodt hangjával, higgadtságával. Az ereiben özönvízként áramlott a forró vér.
Vad, tántoríthatatlan volt, meg akarta gyötörni, porig alázni Viktóriát, hogy szenvedjen, ne legyen ereje elhagyni őt, ahogyan egy szép jövőt tervezni sem. Amit lehetett, azt még el akarta venni tőle az utolsó találkozáskor, hogy a volt párja arra emlékezzen: csak és kizárólag vele lehetett volna boldog. Hogy ő maga tehet a saját nyomorúságáról, és nélküle egy senki, értéktelen, nulla.
- Mit gondolsz, kinek kellesz még? Kinek tetszel majd?
A férfi szavai úgy hatoltak a nő lelkéig, mint egy éles kés, de végül a penge hegye már nem érte el. Túl sokszor hallott már hasonló mondatokat, túl gyakran érezte magát megalázottnak ahhoz, hogy Márk mostani kijelentése még egy sebet ejthessen a lelkén.
Nehéz lesz, ezt ő is tudja. Most még nem nyitott egy újabb kapcsolatra, de nem utasítja el annak lehetőségét, hogy pár hét vagy hónap múlva másként gondolkodik majd. Ő is szeretné, ha a keze egy oltalmazó, szerető kézbe simulhatna, ha érezhetné egy erős és bátor férfi ölelését, aki kincsként tartja őt a karjaiban.
Szép, sőt, gyönyörű volt - persze a tekintetén nyomokat hagyott az elmúlt hat év, de ha végre nyugalom költözik a mindennapjaiba, akkor ez is változni fog. Minden átélt borzalom ellenére optimista volt, mélyről jövő hite megerősítette abban, hogy innentől fogva könnyebb és örömtelibb pillanatok következnek az életében. Ahogyan abban is biztos volt, hogy nem fél ember, aki csak egy másikkal együtt alkothat teljes egészt. Ő úgy jó, ahogy van, már csak azt a partnert kell megtalálnia, aki minden benne rejlő tulajdonságnak örülni tud, és becsülni azokat.
Két oldal, tekintet, akarás feszült ismét egymásnak, ezúttal utoljára. Viki ismert minden hangszínt, mondatot, így pontosan tudta, hogy nem adhat nekik értéket. Nem hagyhatja, hogy hassanak rá, befolyásolják, elbizonytalanítsák. Egy nő nem egy férfi szerelmétől szép, hanem attól, ami benne rejlik, és ami arra vár, hogy kifelé is megmutathassa magát, az arcán és a tekintetén keresztül ragyoghasson.
A pillanatnyi csendben arra gondolt, talán nem véletlen, hogy a Viktória nevet kapta. Győztes, aki minden helyzetből erőt merít, nem pedig veszít. Márk várt, arra, hogy volt párja megvédje magát, esetleg sírjon, bizonygassa, hogy igenis lesz majd valakije. Attól, hogy ezek közül egyiket sem tette, csak még dühösebbé és elkeseredettebbé vált.
A két tekintet találkozott egymással. A nő el tudta engedni a kapcsolatukat, míg a férfi görcsösen ragaszkodott hozzá, talán még hetekig, hónapokig - megakadályozva így önmagát abban, hogy párra leljen. Mert pontosan azt kapta az élettől, amit Vikinek kívánt: egyedüllétet, magányt.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.