Általában tiniként vonzónak tűnik egy olyan viszony, amiben az ellentétünkkel jövünk össze. Szenvedélyes, viharos, szexi. Aztán egy bizonyos kortól, mikor már hosszabb távra tervezünk, sokkal inkább teher és nyűg lesz az örökös harc, meg hogy semmi közös nincs bennünk, legfeljebb csak a jó szex. Ezért aztán leszámolunk, és harminc év múlva úgy gondolunk rá vissza, hogy volt egyszer egy igen intenzív kapcsolatunk, ami felért a jaguárok párzásával. Volt benne sok pofon, harapás és karmolás, de élveztük a harcot, és mesés volt a szex.
Elvégre érthető okokból kifolyólag arra vágyunk, hogy a párunk támogasson, ne pedig mindig ellentmondjon. Legyen a társunk, legyen hasonló az érdeklődési köre, mert hosszútávon ezek tűnnek biztonságosnak, nem pedig az ellentétek. Volt, mikor én is így gondoltam. Aztán tessék, mégis az ellentétemmel sikerült frigyre lépnem.
Holott megmondta: "Én nem fogok veled hosszasan vitázni filmekről, könyvekről, irodalomról." Ezt mondta tíz éve, így van ez a mai napig. Eleinte nem is zavartak a különbségek. Ő csendes, visszafogott, én pedig sokat dumálok és élénk természet vagyok. Ő realista, gyakorlatias, én optimista és álmodozó. Míg ő egy megfontolt, építsük szépen együtt a jövőt alkat, én mindent azonnal, gyere babám és éljünk a mának alkat vagyok.
Persze hamar kiütköztek ezek az ellentétek, és voltak is belőle viták. Igen, sokat agyaltam rajta, hogy kell-e nekem ez az ember. Hiszen alig van bennünk valami közös. Nem szereti azt, amit én. Ha én A-t mondok, ő tuti B-t. Hogy alapozhatnék rá egy életet?
Addigra eltelt némi idő, és magam jöttem rá a válaszra. Valójában nagyon jól kiegészítjük egymást. Amikor én azonnal fejest ugranék valamibe, ő megállít és gondolkodásra int. Amikor én azt mondtam, utazzunk minden hónapban külföldre, ő rávilágított, hogy akkor nem fogunk tudni spórolni a közös lakásra, ezért másik opciót kínált. Viszont, mikor borúsan látja a jövőt, én segítek neki megálmodni a szebb napokat. Megtöröm a szürke hétköznapokat azzal, hogy pörgök, táncolok, lenyomok neki egy stand-up comedy-t, és ráveszem a bolondozásra.
Az évek során bizonyossá vált az is, hogy legalább néhány közös dolog van bennünk, és ezek igen erős alapok, amikre szilárd kapcsolatot lehet építeni. Ilyen a családcentrikusság is. Tehát lehet, hogy a felszínen teljesen mások vagyunk, de mélyen, legbelül van közöttünk kapocs. Nem kell ezt számszerűsíteni, de pár közös pont is elég lehet ahhoz, hogy egy tartós és masszív kapcsolatot építsünk - ha van bennünk elég kitartás, illetve elfogadás.
Nem akarjuk egymást megváltoztatni, a magunk képére faragni, hanem úgy szeretjük és fogadjuk el a másikat, ahogy van. Képesek vagyunk meglátni a másik tulajdonságaiban az értéket, ami hiányzik belőlünk. Úgyis mondhatnám, hogy a kapcsolatunk egy olyan kirakós, amelyhez mindkettőnk darabkáira szükség van. Csak így lehet kiegyensúlyozott és boldog. Néha az én darabkám kell, máskor az övé.
Ennyi idő alatt mindketten beláttuk, hogy megvan az előnye annak, ha nem vagyunk olyanok, mint két tojás. Kellő tisztelettel bánva a másikkal, de képesnek bizonyultunk kimozdítani a másik felet a komfortzónájából. A közös céljaink úgy valósulhattak meg, hogy mindketten hozzáadtuk azt, amiben a legjobbak vagyunk. Sokat tanultunk egymástól, mert nyitottak és rugalmasak voltunk egymással szemben. A mai napig vitázunk, de ezek a viták építenek.
Ám ha elzárkóztunk volna attól, hogy tanuljunk egymástól, akkor talán mi is elbuktunk volna. Hogyha azt éreztük volna, hogy semmit sem kapunk egymástól és a másik fél semmit sem tesz a kapcsolathoz. Helyette olyan kapcsolatunk lett, amire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmas.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.