Ha volna két életem...

Hogy hogyan telhetett el már majd' egy évtized azóta a kerge szilveszter óta, vagy mióta tudok zsonglőrködni az indukciós tűzhellyel, miközben másik négy dolgot csinálok egyszerre? Fogalmam sincs, de mint füst a kulcslyukon, úgy szökött ki az idő a kezeim közül. Hány párhuzamos élet kellene ahhoz, hogy mindent megvalósítsunk? - Tűnődöm mostanában. Hogy megmásszuk a saját Mount Everestünket, szőröstül-bőröstül feltálaljuk magunkat, elvegyünk mindent, ami jár, és főszerepet játsszunk a saját filmünkben.

"S könnyűnek érzem mindenem..." Az egyikben sziesztáznék. Minden egyes vasárnap, sőt, ha úgy tartja úri kedvem, szombaton is. Veszélyesen élnék: még ébresztőt sem húznék fel. Olyan bevackolós kánaán lenne az otthonomban, hogy csak na: bőrradír, arcpakolás, hovatovább egy jó könyv megszakítás nélkül. Minden nap változatos kombójú gyümölcs- és zöldségtrutyival pörgetném magam. Mindent etikusan és csomagolásmentesen vagy fenntartható kis házi manufaktúrákból szereznék be, és fűszernövény-arzenál burjánzana a kertecskémben.

Addig kísérleteznék, míg ki nem kotyvasztom a tökéletes házi pálmaolajmentes mogyorókrémet, és fel tudnék készülni egy maratonra maradandó családi élet-károsodás nélkül. Mindenre lenne időm, és ha véletlenül mégsem, legalább utolérném magam előbb-utóbb. Kiteljesednék a hobbimban, ami egyben a munkám is, ott lennék minden klímatüntetésen, csak állatkísérlet-mentes kozmetikumokkal tartanám magam mindig fiatalon. Felkarolnám a magányos idősek és a hospice ügyét, autodidakta módon megtanulnék rúdtáncolni, az olasz konyha és a konyhaolasz bűvkörében élnék. Tudnám, amit ma nem, hinnék mindenkiben, és lobognék akkor is, ha a világ elpusztulna.

"Egyet örökre odaadnék neked." A másikban én lennék a legjobb anya, társ, logisztikus és békenagykövet. Kisimult, kiteljesedett, akit nem frusztrál, hogy "csupán" ennyivel járul hozzá a világhoz. Megelégednék. Ott lennék minden rocky bemutatón és ifi meccsen, magam stoppolnám a zoknikat, és én vásárolnék be a szüleimnek - de nem azért, mert maguk már nem tudnak, hanem hogy visszaadjak valamicskét abból, amit kaptam. Azoktól, akiknek ment mindkét élet párhuzamosan. Bár tudnám, hogy csinálták...

Azt hiszem, tudom a választ, még ha nem is feltétlenül kedvemre való: a végessége ad értelmet a létezésnek, és a megismételhetetlensége. Hogy egy dobásunk van. És mégis, azt mondják, hogy így az igazi. Hát akkor csapassuk!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock