család családi viszály veszekedés gyűlölködés Berill Shero testvérek
Hárman vagyunk tesók, és egyáltalán nem vagyunk jó testvérek. Hogy ezt anyu vagy a bátyám cseszte-e el, nem tudom. Talán mindketten hibásak. Balázsra mindig felnéztem. Jól tanult, és már egészen kiskorától azt mondogatta, hogy jogász lesz.

Ha megkérdezték, miért akar az lenni, kész válasza volt: mert az egy ász szakma. Sokáig tök oké volt a családunk, legalábbis gyerekként én így éreztem. Míg anyu el nem "kurvult". Apu használta ezt a kifejezést arra, hogy miért váltak el.

Én 4 éves voltam, Balázs 6. Nehéz volt megemészteni, hogy anyunak van valakije. Ez nemcsak aput zaklatta fel, minket is. A szüleim között nagy volt a korkülönbség. Anyu még az egyetemen szeretett bele a professzorba, de addig semmi nem történt köztük, míg le nem diplomázott. A váláskor anyu 32 éves volt, apu meg abban az évben töltötte be az 55-öt.

Balázs totál kifordult önmagából. Egy darabig apuval lakott, pedig abban az időben ez még nem volt szokás. Addigra anyunak már új férje volt, és született egy kisöcsénk.

Aztán lassan rendeződtek a dolgok, úgy tűnt, minden rendben van. Balázs megszokta és megszerette az új apukát, aki nem mellesleg ügyvédként dolgozott. Az öcsénket, Ricsit pedig mindenki szerette. Huncut mosolyával és nagy kék szemével bárkit levett a lábáról. Aztán ahogy nőttünk, úgy távolodtak el a fiúk egymástól. A nyolc év korkülönbség mindig túl sok volt. Nem tudtak egymással játszani, beszélgetni. Mindenkinek megvolt a saját élete.

Balázs summa cum laude végzett az egyetemen, és ügyvédbojtárként dolgozott abban az irodában, ahol a gyakorlatát töltötte. Sajnos apu ezt már nem élte meg.Ricsi szintén a jogi pályát választotta, némi rásegítéssel az apja egyik barátjának az irodájában talált magának állást. Balázs addigra már befutott büntetőjogász lett, nagy névnek számít a szakmájában.

Két éve már, hogy nem beszélnek egymással, sőt, Balázs anyuval se. Ricsi esküvőjén kezdődött. Balázs seggrészegen majdnem felgyújtotta a helyiséget, mikor a gyertyafény keringőnél beleesett a függönybe. Anyu igyekezett menteni a menthetőt, de a srácok között feszültté vált a viszony.

Forrás: Shutterstock

Aztán néhány hónappal később jött anyu 65. szülinapja. Balázs oda is részegen érkezett, és leribancozta anyut, mondván, a fattya is őt, a híres ügyvédet majmolja. Anyu akkora maflást adott neki, hogy két széket feldöntött, ahogy hátraesett. Ha a nevelőapánk nem fogja le, szerintem meg is rugdossa...

Én voltam, aki elvonszoltam Balázst onnan, és néhány nap múlva átmentem, hogy megbeszéljük, mi a fene ütött belé. Ekkor elmesélte, hogy egész gyerekkorában "viselkedett", próbált jobb és még jobb lenni, mert mindenki Ricsit ajnározta. Ő hiába volt kitűnő tanuló, a nevelőapánk ritkán dicsérte meg. Neki Ricsi volt a tökéletes kisfia.

Mindig azt érezte, hogy kilóg a sorból és bizonyítania kell. Látta és végigasszisztálta, ahogy apu tönkrement, hallgatta az anyu iránt érzett mérhetetlen gyűlöletét, és lassan elhitte, hogy egyedül anyu a felelős a házasság megromlásáért. Egyszerűen nem bírtam vele megértetni, hogy mindenhez két ember kell, és nézze meg, anyu példásan él a második férjével, már több mint harminc éve.

Kifordult önmagából, tört-zúzott a lakásban, attól féltem, engem is megüt. Mikor lehiggadt, bocsánatot kért. Akkor lett újra dühös, mikor felvetettem neki: terápiára kéne mennie, hogy a régi sérelmeit feldolgozza. Kerek perec nemet mondott, és kidobott a lakásból.

Anyuval is próbáltam beszélni, de ő azt mondta, neki csak egy fia van, Ricsi. És hogy éreztesse, mennyire komolyan gondolja, vett nekik egy új autót. A sógornőm teljesen odáig meg vissza van ettől a gesztustól, Ricsi meg nem mondta el, hogy miért kapták az ajándékot. Látom rajta, hogy zavarja ez a helyzet, de nem meri anyunak megmondani. Engem meg lassan felőröl az egész. Szeretem őket, de nem tudom, meddig leszek képes asszisztálni a játszmáikhoz.

Próbáltam rávenni Ricsit, hogy béküljenek ki, de csak azt értem el, hogy legutóbb a sógornőm ordítozva elzavart. Azóta az öcsém jön néha hozzám. Engem megbetegít ez a helyzet. Tudom, hogy nem kéne vele foglalkoznom, felnőttek, oldják meg maguk. De mit tegyek, ha szeretem a testvéreimet?

Kriszta történetét lejegyezte Berill Shero.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.