Az orvosi diplomától nem leszel Isten!

A fájdalmaktól kábán fekszem, és közben azon gondolkozom, mi teremti köztünk ezt a nagy távolságot. Két ember között, akik ugyan nem ismerik egymást, de máshol, máskor talán barátok is lehetnének. Most viszont két idegen világot képviselünk. Két szerepet, amibe ezrek és ezrek bújtak előttünk: orvos és beteg. És tudjuk, hogy mindkettőt sokféleképpen lehet játszani... Annyi mindent kaptunk már - te is és én is.

Hidd el, nem könnyű. Éppen alig vagyok önmagam. Szenvedek és félek. Az élet kirúgta alólam a széket, olyan hirtelen, hogy pislogni sem volt időm. Sem kívülről, sem belülről nem ismerek magamra. Egy idegen előtt fekszem, olyan állapotban, ahogy egyébként soha nem mutatkoznék sehol. Zsíros a hajam, mert napok óta nem bírok kikelni az ágyból. Az arcom dagadt, a szememet hülyén ráncolom az állandó erős fájdalomtól, és mivel rég nem tudok enni és aludni, az önuralmam is a vége felé jár. Elég egy rossz szó, egy újabb fájdalmas szúrás, és könny szökik a szemembe. Pedig amúgy erős nő vagyok - legalábbis azt hittem. Te kipróbáltad már magad ilyen körülmények között...?

A hétköznapokban talán hasonlóak vagyunk, most viszont nem sokat láthatsz belőlem. Csak egy átmenetileg elromlott testet. Extrém körülmények között találkoztunk, a helyzet miatt különbözünk. Különbözni pedig mindig veszélyes... Mert ha csak egy bizonyos szerepben látsz valakit - olyanban, ami jelentősen eltér a tiédtől -, arról sokkal könnyebb elfelejteni, hogy ő is ember... Pedig én is imádok társasozni a fiammal. Szenvedélyesen szeretem a családom és a munkám. Humanista vagyok és érzékeny, van humorom, és esténként talán ugyanazt a könyvet olvasom elalvás előtt, amit te. Szóval, a lényegben nem vagyunk mások...

Azok, akik nem értették meg, hogy minden perced fontos, és a kórtörténetük helyett az élettörténetüket akarták elmondani. Azok, akik elvárták, hogy meggyógyítsd őket, de figyelmen kívül hagyták minden tanácsodat, amit be kellett volna tartaniuk. Akik felháborodva és arrogánsan rendkívüli bánásmódot követeltek, flegmán beszéltek veled, netán még sértegettek is. Nézlek, és azon gondolkodom: talán te is tartasz attól, hogyan viselkedem majd veled.

Ha mindig a legrosszabbat feltételezzük egymásról, akkor mindkét oldalról belefáradunk a félelmekbe és a bántásokba, és megnehezítjük egymás életét, ahányszor csak találkozunk. Azt szeretném, ha az embert látnánk a másikban. A fáradtat, a dolgozót, a gyengét, a kiszolgáltatottat. Nem számít, hogy rajtad fehér köpeny van, rajtam pizsama. Nem a különbözőségek számítanak, hanem a hasonlóságok. Te gyógyítani akarsz, én gyógyulni. Úgy tudunk a legjobban együttműködni, ha tiszteletben tartjuk egymást. Mindketten.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock