A soha be nem teljesülő vágyálmom vagy.

Némán kevergette a tejeskávéját, és nézett ki a téli szürkeségbe. Nem szerette ezt az időszakot. Sötét volt minden, ami rendszerint szépen lassan, szinte észrevétlenül árnyékolta be őt is. Aztán hetek múlva egyszer csak azon kapta magát, hogy szinte belepusztul, ha nem jut napfényhez.

Rosszul aludt. Megint... Nem meglepő ez, hónapok óta így van. Az álmai felett átvették a hatalmat, elrabolták a pihentető óráit, amik nélkül az ébrenlét is sokkal nehezebb. Életünk körülbelül egyharmadát, tehát nagyon jelentős részét alvással töltjük. Ilyenkor pihenésre, megnyugvásra vágyunk, és nem arra, hogy felzaklassanak holmi bugyuta álomképek. Sokak szerint az álmokat az agyunk generálja, és a félelmeinket, a vágyainkat vetítjük ki bennük. "Ez biztosan így van..." - morfondírozott tovább.

Kortyolt egyet a kávéból, ami már szinte kihűlt, ez is jelezte, hogy bizony hosszú percek óta mélázik. Az álmok és a valóság kettészakították az életét - és ezzel együtt őt is. A valóság, amiben úgy egyensúlyozik, mint egy kifeszített drótkötélen, és a képzelet. Szeretné azt mondani, hogy csak akkor álmodik, amikor alszik, de ez nem igaz. Ébren álmodó lett. Vágyálmodó...

A vágyálmodók igen különös teremtések, pláne, ha olyan élénk fantáziával vannak megáldva, mint ő. Bár vágyának tárgya távol van tőle, ám ha becsukja a szemét, mégis érzi... Érzi, milyen, amikor megcsókolja, amikor ujjbegyével alig érezhetően simítja végig a testét, érzékeny pontjainál elidőzve. Ügyesen, rutinosan, mint sokat tapasztalt férfi, ami őt halk sóhajtásra készíteti.

Százszor, ezerszer lejátszotta már magában a szeretkezésüket, ami egyik pillanatról a másikra olyan vad együttlétbe csapott át, hogy kő kövön nem maradt. Most is beleborzongott, amikor erre gondolt, és a bögréjén túl látta a finoman szétnyílt a köpenye alatt a mellét, ami egyértelműen jelezte, hogy teste életre kelt a puszta gondolattól...

Forrás: Shutterstock

Mint amikor verejtékben úszva ébredt, és el volt veszve a világok között... Tudta, hogy aludt, ám érezte a csuklója zsibbadását, amit a finom bársonyszalag okozott, miközben a teljes irányítás a férfinál volt, aki gyengéd durvasággal feszegette a határaikat. A beszűrődő fénynél látta szeme villanását, a teste vonalát. Fülében csengtek halk, bizalmas szavai, amik meg kellett volna, hogy nyugtassák, de még feljebb korbácsolták az érzést, hogy mindent el akar venni, amit csak megkaphat.

A fenébe is! Szuperképességet akart. Be akart törni a férfi álmába, ahogy ő tette vele. Ahogy megborította a mindennapjait, ahogy összemosta a valóságot és a képzeletet. Ő is meg akarja tenni vele! De sajnos nincs ilyen szuperképessége, még csak az sem biztos, hogy a férfi ugyanígy érez. Ugyanúgy kívánja, ugyanúgy sóvárog, ugyanúgy álmodik...

Sokáig nem mondta ki ezt a szót: kívánlak. Még magában sem, még csak csendes suttogással sem, hiszen úgy érezte magát, mint egy bűnöző, aki attól fél, hogy lefülelik és kifürkészik a titkát. Valahol olyan lekicsinylő, olyan bugyuta ez a szó, és az emberek mindig csak a testek iránti vágyat azonosítják vele. Pedig a lélek... csak a lélek tud igazán kívánni! És ő nemcsak a testét akarta, hanem mindent. Azt, ami a férfi, ami a lénye, ami ő maga...

De talán ennek a sóvárgásnak az érzését csak a fejünkben lévő gondolatok tartják életben. Talán csak mi, ébren álmodók, szentimentális ábrándokat kergetők tartjuk életben a lányregényeket is, a szerelmes novellákat, a képzelet játékait, amikhez képest teljesen másképp fest a valóság. De anélkül a vágy egyszer csak elhal.

Megöli az örökös várakozás, és nem marad utána más, mint azoknak az álmoknak a foszlánya, amit az éjszaka közepén alvást színlelve átéltünk. Vagy éppen amikor vágyálmodóként látszólag ébren, de mégis egy párhuzamos világban éltünk meg mindent, amit a valóságban nem szabad...

Tóth Zsuzsa novellája

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek