Nem "túl sok" vagyok, hanem egyenes és őszinte!

Te érezted már úgy, hogy sok vagy? Egyáltalán, mégis mitől lesz valaki túl sok a másiknak? Általában nem tudja senki megmondani, hogy mi az, amitől azzá válsz. Vagy nem akarja... Ha valakire naponta kétszer ráírsz, mert tudod, hogy beteg, az már soknak számít? Ha introvertált személy az illető, akkor könnyen rád süti a bélyeget. De másoknak ez nem több, mint egészséges törődés.

És ha csak alapos és lelkiismeretes vagy? Sok ember számára az is frusztráló lehet, ha jobban képben vagy az életüket illetően, mint a filofax. A tudálékos és minden lében két kanál embert könnyen minősítik soknak, holott lehet, hogy simán csak ilyen az alaptermészete. Például mert megszokta, hogy neki mindig és mindent észben kell tartani, visszamenőleg emlékezni helyekre, dátumokra.

Vagy épp vezető beosztásban van, ahol mindig ő dönt, neki kell megmondania a tutit. Ha egy ilyen ember nem figyel oda, könnyedén kerülhet kellemetlen magánéleti helyzetbe. Mert az csak egy dolog, hogy jól old meg helyzeteket, de a környezetének még ezek ellenére is sok lehet - hiszen olyan szituációkban is cselekszik, amikor nem neki kellett volna.

A szerelem, szeretet pedig jóval ingoványosabb talaj...

Az első időszakban az ember arra vágyik, hogy a párja éjjel-nappal vele legyen. A leggiccsesebb üzenetek is cukik, bármi megengedett. Feltéve, hogy a két fél egyaránt rózsaszín ködben lebeg. Mert, ha nem egyformán haladnak, bizony itt is hamar megkaphatja a jobban szerető fél a "Lassíts, mert sok vagy!" kezdetű, kegyetlennek ható monológot.

Hosszú idő óta, pont a napokban lettem megint sok. Mellbevágott. Hiszen annyit dolgoztam magamon, és mégis sok vagyok?! Pechál Péter írása jutott rögtön eszembe. Én sem tudok másképp szeretni, csak a magam módján. Talán túlaggódva, túlféltve, túlszeretve, mindent egy lapra téve. Teljes szívből, kimondva, kimutatva, a gondolataimat tálcán a másik elé téve. Akkor is, ha ez sok. Mindent vagy semmit alapon működöm.

Eleinte hitetlenkedve rázták a fejüket, sokszor megkaptam, hogy ez vagy az nem fog sikerülni, és én rendre rácáfoltam. Ami egy kapcsolatba nem fér bele, az máshol remekül kamatoztatható. Ez a fajta szívósság jól jön bizonyos szakmákban. A kutatóorvos, aki azzal lesz túl sok, hogy meg akarja fejteni vagy fel akarja fedezni egy betegség ellenszerét, vélhetően pont ugyanúgy megőrjíti a környezetét, mint ahogy a nyomozó, aki jó vadászkutya módjára jár az ügy végére, mikor szagot fog.

Minden társaságban akad, aki megszervezi a következő összejövetelt, elintézi és koordinálja a tábort, megírja a ballagási beszédet, felkészíti a többieket az ünnepi előadásra stb. Lehet, ő is túl sok, mégsem mondod neki, mert örülsz, hogy nem a te fejed fáj az intéznivalók miatt.

És azzal is túl sok lehetsz, ha például fel mered vállalni önmagadat kopaszon egy kemó után - beletolva az emberek arcába a valóságot. Vagy, ha az érzéseidet kimutatva együtt sírsz a játszótéren egy kisfiúval, aki lehorzsolta a lábát.

Én büszkén vállalom, hogy túl érzelmes, túl szókimondó, túl sok vagyok! :)

Nyitókép: Shuttertsock