Az életem van válságban, vagy csak én magam?

"Rád szakadt a szabadság, öcsém, használd ki!" - vágták hátba a haverjai, amikor bejelentette, hogy válik. "Otthagytad azt a jó asszonyt, fiam. Nemsokára meghalok, ki gondoskodik rólad?" - sírta az anyja. A gyerekei semmit sem mondtak, szóba sem állnak vele. 17 és 22 évesen játsszák az erkölcscsőszt - durva. Vagy érthető? Fene tudja! Végül is elhagyta az anyjukat.

Beleszívott a cigarettájába, automatikusan visszamosolygott egy húsz év körüli kiscsajra, de nem is tudatosult benne, hogy akcióba lendülhetne. Csak testben volt ott, az agya a miérteken pörgött - mert tulajdonképpen maga sem tudta megmondani, miből lett elege. Az egyforma reggelekből, amikor Zsuzsa mindig ugyanabban a fehér pólóban ébredt mellette? A látványból, ahogy esténként a lábujjait lakkozta a tévé előtt? A péntek estékből, amikor ugyanabban az órában, ugyanabban a boltban, ugyanazok előtt a polcok előtt tolták a bevásárlókocsit? Ha ezekre igennel tudna válaszolni, minden egyszerűbb lenne.

Még a kutyát is unta, hogy ugyanolyan lelkesedéssel szalad elé, mikor hazaér - de ez már tényleg röhejes. "Vissza fogsz jönni." - mondta neki Zsuzsa, mikor egy nap összepakolt. "Nem velem, magaddal van bajod. Vissza fogsz jönni és én visszafogadlak, de tudd, hogy annak ára lesz!"

- Helló - szakította félbe a gondolatait egy vékony hang. Felnézett. A csaj állt előtte, aki az előbb rámosolygott. A dekoltázsa alig takart valamit. - Nem jössz táncolni?

- Nem is tudom. Régen táncoltam.

- Gyere! Lassú szám megy, csak lépegetned kell...

Hagyta, hogy magával húzza középre, és hozzásimuljon. A három pohár gin már ütött, nem tudott uralkodni magán: egy pillanat alatt megkívánta a lányt, ahogy megérezte a testét. Közben meg hülyén érezte magát. Eszébe jutottak a lánya barátnői, némelyiket kicsi korától ismerte. Ez a kiscsaj sem lehet náluk idősebb. Nem baj, miért ne táncolhatna 45 évesen egy huszonéves lánnyal? Miért ne vonzódhatna hozzá? Miért ne csókolhatná meg?

Aztán eszébe jutott a felesége. Vele is egy bárban jött össze annak idején. Két hónap után összeköltöztek, két év múlva megszületett Lili, öt év múlva Barnis. Azért van ennyi idő a két gyerek között, mert kapott egy külföldi megbízatást, Zsuzsa meg türelemmel várta.

- Nem is figyelsz rám. - súgta a lány a fülébe, de már akkor sem érdekelte volna, ha meztelenre vetkőzik. Rájött, hogy a hülye nyomasztó érzés, amit hónapok óta magával hurcol, mostanra sem múlt el. Hiába költözött el otthonról, hiába cserélte le a kocsit, az irodája bútorait, hiába ébredt párszor más nő mellett - a kínzó nyugtalanság elkísérte. "Életközépi válság" - mondta neki pár hete a munkahelyi pszichológus. Akkor elküldte a fenébe, de most kezdte úgy érezni, hogy igaza van. De ha így is van, mit csináljon? Van rá megoldás, vagy most már élete végéig magával húzza ezt az állandó elégedetlenséget?

Hirtelen mindent idegesítőnek érzett. A szemét zavarták a villogó fények, az elektronikus zene az agyára ment. Szó nélkül eltolta a kiscsajt magától, visszalépett a pulthoz, kifizette az italát, és a kocsijához sietett. Találkoznia kell a feleségével. Talán újrakezdik, talán nem, de beszélniük kell.
Még mindig fogalma sincs, mit szeretne, de egyben biztos: el kell mondania, mit érez. Minden megoldási kísérlet csak ezután jöhet...

Nyitókép: Shutterstock