Olyan jövőt álmodtál nekünk, amit sosem ígértem!

Miért mondod azt, hogy kihasználtalak, ha egyszer neked is jó volt és nekem is? Ha azt hiszed, hogy csak "arra" kellesz, akkor nagyon tévedsz. Nem csak a szex miatt járok hozzád, nem csak azért vagyunk együtt, hogy kielégítsem a testi vágyaimat.

Ha jól belegondolsz, és mögé nézel a történteknek, tulajdonképpen te is jól jártál azzal, hogy megismerkedtünk. Még akkor is, ha egy bizonyos pontnál nem jutottunk tovább, és nem lesz közös az életünk. Mielőtt összejöttünk, teljesen padlón voltál, épp kiléptél egy házasságból, amiben neked nem jutott más, mint szolga szerep.

A nőiességed a béka feneke alatt volt: rég nem éreztették már veled, hogy sokat érsz, hogy kívánatos vagy. Én voltam, aki visszaadtam az önbecsülésed, mert szépnek tartottalak. Észrevettem és értékeltem benned mindent, ami vonzó. Dicsértelek, és foglalkoztam veled. Amikor azt mondod, kihasználtalak, ne felejtsd el, hogy a tested mellett a lelkeddel is törődtem! Őszintén érdekelt, hogy milyen vagy, sőt, az álmaid sem hagytak hidegen.

Forrás: Shutterstock

Elismerem: csak eljátszottam, hogy szeretlek. Neked azonban így is tetszett a viszonyunk, izgalommal telítve vártad, hogy újra láss és újra egymás karjaiban töltsük azt a pár órát, amit közösen megengedhettünk magunknak.

Nagyon jó volt veled, a fiatalságod, a dinamikus lényed magával ragadott. Úgy éreztem, tökéletes vagy számomra, így nem láttam akadályát annak, hogy találkozgassunk. Megbecsülést kaptál tőlem, cserébe pedig én is elvettem azt, ami nekem kellett, ami örömmel töltött el. Csak annyit kértem, amennyit viszonoztam is. Nyílt kártyákkal játszottam. Egyszer sem mondtam, hogy szeress, nem ígértem, hogy a feleségem leszel, de még azt sem, hogy összeköltözünk. Találkozzunk heti pár alkalommal, és élvezzük az életet - ennyi volt az ajánlatom.

Nem tudom, miért akadsz ki most, hiszen nem tartottam titokban sem a családi állapotom, sem azt, hogy milyen életet élek. Te voltál az, aki - tévesen - azt hitte, hogy majd megváltoztatsz. Hogy érted majd meghozom a nagy áldozatot, és feladom a korábbi életemet. Ne engem hibáztass ezért! Én csak a szeretőd voltam, de a szó legjobb és legszebb értelmében. Egy idő után azonban többet és még többet akartál kihozni ebből, olyan jövőt álmodtál, amit sosem ígértem.

Én csak a szeretőd akartam lenni.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?