Annyiszor csalódtam már, hogy félek újra szeretni!

Régen mindig bátor és bevállalós voltam. Egy olyan lány, aki nem félt semmitől, aki szeretett kísérletezni és új dolgokat felfedezni. Szívügyekben is sokkal könnyedebben, ösztönösebben viselkedtem.

Nem kattogtam egyfolytában azon, vajon elég jó leszek-e, és nem akartam mindent előre tudni. Egyszerűen csak sodródtam az eseményekkel, és őrülten jól éreztem magam. Ez a felszabadult állapot addig tartott, amíg meg nem ismertem álmaim pasiját, akit most az egyszerűség kedvéért D-nek nevezek.

A hónapok múltával egyre szorosabbá vált a kötődés közöttünk, sokat voltunk együtt, programokat, közös utazásokat terveztünk. Aztán D. egyik napról a másikra köddé vált, még a telefonját sem vette fel. Az anyjától tudtam meg, hogy lelépett külföldre zenélni.

Azt hittem, ennél nagyobb pofont nem lehet kapni - hát tévedtem. A következő kapcsolatom három évig tartott. Imádtam a páromat, és annyira elvakított a szenvedély, hogy még azt sem vettem észre: mindvégig megcsalt. Akkor döbbentem rá, mi folyik a hátam mögött, amikor az esküvő előtt pár hónappal felbontotta az eljegyzésünket, és közölte velem: összejött a legjobb barátnőmmel. Aki minden téren megfelel az igényeinek - nem úgy, mint én.

Akkortájt harminc éves lehettem, és már túlestem több szerelmi bánaton, mérgező kapcsolaton meg tucatnyi félresikerült randin. Mások talán egész életükben nem tapasztalnak meg ennyi csalódást. Minden kudarc után gyengébb és dühösebb lettem. Fokozatosan vesztettem el a régi énemet, aki önfeledt volt, és őszintén hitt a jövőben. Iszonyúan gyanakvó és előítéletes lettem, úgy éreztem, megrendült - sőt, elfogyott - a férfiak iránti bizalmam.

Forrás: Shutterstock

Egy ígéretesnek tűnő románc rántott ki a gödörből, de aztán annak is gyorsan vége lett, és akkor valami végleg szétszakadt bennem. Onnantól fogva bezárkóztam a biztonságos zónámba, még a reteszt is ráhúztam belülről. Hideg voltam, távolságtartó és passzív. Meg voltam győződve arról, hogy a szerelem nem nekem való.

Ha most valaki megkérdezné tőlem, félek-e, azt válaszolnám: igen. Nem az egyedülléttől, hanem attól, hogy megint beletaposnak az amúgy is sérülékeny lelkembe. Fogalmam sincs, hogy leszek képes újra belevágni a randizásba és kitörölni a fejemből a nyomasztó emlékeket. Hiányzik az érintés. A valódi érintés. A törődés, a meghittség, az intimitás.

Hiányzik az, hogy nőként fontos legyek valakinek. Tudom, ideje leszámolnom azzal a gondolattal, hogy mindenki elárul és elhagy, akit beengedek a szívembe. Nem akarok rettegni, nem akarok egyedül maradni a szorongásaim miatt. Ki kell lépnem a komfortzónámból és felül kell kerekednem a múltamon, mert ez így nem élet!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?