Bizalom nélkül lehet-e szeretni?

Aztán ahogy az éjszaka fekete csuklyája mögé bújik a nappal, felkérődzöd a félelmet a gyomrod mélyéből. Vajon amit tegnap megéltél és éreztél vele, az holnap is ugyanolyan igazi lesz? Nem tűnik-e el a reggel érkeztével minden feléd irányuló érzelme? Nem söpri-e el a Nap első sugara a szívéből mindazt, amit ma veled éreztetett?

Tudod, hogy nem az ő hibája, hanem a te belső műszered a hibás. Valamikor egyszer elromlott valakinél, aki visszaélt mindazzal, amit adni tudtál neki. Aztán eltűnt belőled a hit, a remény, és jó időre a szerelem is, amíg ő meg nem érkezett.

Próbáltad kordában tartani, láncot kötni rá, józan ésszel megmagyarázni magadnak, hogy milyen hibái vannak - hogy láss, ne csak nézz. De hiába csaptad az arcába lelked kapuját, a szív - ez a hibás, nyekergő szerkezet - tárt karokkal fogadta. És megtalálta rajtad a rést, majd kezébe adta a kulcsot hozzád. Az Érzés diadalittasan bevonult, és befészkelte magát. És a hideglelős éjszakákon rettegsz, hogy ha igazán meglátja, mi tanyázik benned, elmegy, eltűnik örökre, és csak füstölgő romokat hagy maga után.

Nem mered megmutatni az igaz valódat, csak mimóza érzékenységgel lesed az igényeit, és idomulsz, simulsz hozzá. Szerepet játszol, hogy magad mellett tarthasd. Azt mutatod, hogy kemény vagy és önálló, pedig reszket benned a kislány, aki védelemre és gyengédségre vágyik. Feszesen áll rajtad a dominancia álcája, de belül reped a máz, és elkelne egy váll, ahova odahajthatod a fejed. Nem egy hibátlan, tökéletes váll... még csak nem is örökre. Csak egy kis időre.

Tudod jól, hogy neked kellene újraépíteni magad a semmiből. De azt gondolod, hogy kötőanyag nélkül a téglából épült ház is összeomlik, így összeomolhat tiszta fejű elhatározásodból emelt önmagad is. Az ember érző lény, csak az érzések tartják össze a kémiai anyagokból álló, materializált lényét. Mert mitől dobban a szív, mitől akarod újra és újra magadba szívni az éltető levegőt, ha nem azért, hogy szerethess?

Nem akarhatod a zombi létet, nem lakhat üres csont és hús várában a lelked, ahol csak a szív kóborló szelleme jár. És hiába szép a nő a tükörben, ha a benne billegő patikamérleg nem mér rendesen, mert a csalódás keserűségének súlya még mindig ott van az egyik tányérján. És tudod jól, hogy míg meg nem tisztítod, nem vágyhatsz nyugodt álmot hozó, félelemmentes éjszakákra. Ébresztő!

Nyitókép: Shutterstock