Lehet valódi barátságot ápolni csak online?

Ez nem picsogás, hanem kijelentés - és fogadok, nem vagyok vele egyedül. Nem azért vannak "virtuális" barátaim, mert eleve a neten ismerkedtünk össze. Voltak másfélék is, de az évek során lemorzsolódtak.

Megvan az előnye, hogy a neten tartom a kapcsolatot a barátaimmal - ugyanakkor a hátránya is, hiszen ez nem pótolhatja a valódi kapcsolatokat. A laptop meg a webkamera nem fog hátba veregetni vagy megvigasztalni, amikor szükségem lenne egy baráti ölelésre. Bár szerencsére nem sűrűn fordul velem elő, hogy szükségem van erre.

Nem azért, mert egy tuskó vagyok, hanem mert szerencsére jól mennek a dolgaim. Persze, ettől még teljesen más lenne, ha valóban hallhatnám a barátaim nevetését, vagy érezném a meleg, szeretetteljes kisugárzásukat, ami nem jön át a hideg monitoron keresztül.

Az is igaz, hogy voltak már pocsék időszakaim, és szemét egy érzés volt, mikor nem tudtam elrohanni egy barátomhoz, hogy kipanaszkodhassam magam. Nem akadt a való életben olyan ember, aki megölelt volna, és viccesen megjegyezte volna: úgy nézek ki a kisírt szemeimmel, mint egy panda. Ám ettől függetlenül azt mondom: még mindig jobbak a virtuális kapcsolatok, mint a semmi.

Voltak "valódi" barátaim, de eltávolodtunk egymástól. Eleinte még kilométerek sem kellettek hozzá, csak az, hogy lusták - vagy túlságosan elfoglaltak - legyenek velem találkozni. Még az is így volt vele, aki csak egy köpésre lakott. Később elköltöztem, ez pedig tovább növelte a fizikai és a lelki távolságot. Nem okozott nagy meglepetést, hogy aki anno egy gerelyhatásnyira lakott tőlem, és úgy sem akart találkozni, az buszra vagy vonatra sem szállt, hogy lezötyögjön hozzám. Pedig a lelkem mélyén vártam volna.

Így hát a valódi barátok elkoptak, újakat viszont nem leltem ott, ahol most élek. Viszont sokat segített, hogy a közelben laknak a rokonok, akikkel nagyon jól kijövök, már-már baráti a viszony. Talán ezért sem érzem magamat olyan szörnyen magányosnak, mert velük heti egyszer mindig találkozom - bár azért vannak dolgok, amiket nem szívesen beszélek meg egy rokonnal sem.

Forrás: Shutterstock

A netes barátaimmal viszont minden nap hosszabb leveleket váltok. Van benne egy kis retro hangulat: csak már nem a postást várom izgatottan, hanem a Messenger üzenet zizegését. Ha egy kicsivel több időm van, akkor gyors és pörgős beszélgetés jön, vagy video chatelünk egyet. Van egy nagyon kedves barátnőm, Bettina. Őt egy munka kapcsán ismertem meg Pesten, Hatvanból érkezett.

Lassan két éve ismerjük egymást, és alig telik el úgy nap, hogy ne beszélnénk. Gyakran nevetünk is azon, hogy az élet jól kibabrált velünk: olyan iszonyat messze lakunk egymástól, hogy véletlenül se tudjunk hetente összefutni. Ám ettől még miért mondanánk le a barátságról? Gyakran próbálunk összehozni egy találkozót Budapesten, ami mindkettőnknek félúton van, de a munka miatt nem könnyű összeegyeztetni. Ezért is vagyok hálás a kibertérnek. Legalább az összehoz bennünket.

Sőt, nemrégiben egy volt osztálytársammal, Gabival is egyik pillanatról a másikra szárba szökött a barátságunk a Facebookon.Tíz éve nem beszéltünk, most mégis olyan, mintha abban az egy évtizedben is beszélgettünk volna. Ilyenkor gondolkodom el azon, hogy bár ők nincsenek a közelemben, mégis sokkal igazibbak, "élőbbek", mint azok az emberek, akiket régen a barátaimnak hittem.

Szeretnék velük találkozni, de sokszor nem tudjuk összehozni. Nekem pedig - akármilyen jól mennek most a dolgaim -, kell az, hogy legalább néha a gép előtt kipanaszkodjam magam. Vagy elújságoljam az örömömet. Kellenek a kapcsolatok. A megértő, támogató barátok, akik olykor észhez térítenek. Így ezzel a megoldással kell beérnem.

Lehet, hogy nem tudok velük időről időre beülni kávézni, maximum félévente egyszer, de legalább vannak. Még, ha virtuálisan is. Ettől nem lesznek kevésbé értékesek vagy igaziak.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!


Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?