A nagyinak is van múltja - csak ügyesen titkolja!

Régen, fiatalabb koromban a nehézségek természetesek voltak, fel sem tűntek. Persze, most is csinálom a dolgom, hiszen senki nem végzi el helyettem a házimunkát, sem anyu körül a dolgokat, sem a melót - még a kutyát is én sétáltatom.

Attól, hogy elmúltam hatvan, még értem a mai világot. Nem azért mondom, amit mondok, hogy tessen mindenki sajnálni! Eszembe sem jut. Csak elmesélem, ha kérdezik. Amikor férjhez mentem, huszonkettő voltam. Tizenhét évesen találkoztam Jóskával, már akkor udvarolni kezdett. Sokáig semmi nem történt köztünk, mert tisztességes lány voltam. Jó, néha nem annyira: meg-megbotlottam a tisztesség útján, úgy, mint a mai lányok.

Nem kell ám elhinni azt a sok hazugságot, amit az én korosztályom mond, hogy régen nem ilyenek voltak a lányok, mint most! Dehogynem! Pont ugyanilyenek voltunk, csak jobban titkoltuk. Pedig mi van abban? Egy kis kokettálás még senkinek nem ártott. Vagy igen, de akkor nem figyelt senki eléggé...

Nagyon kellett vigyázni, még nem volt óvszer meg antibébi tabletta - vagyis az volt, csak nehezen lehetett szerezni. Én eszes lány voltam már akkor is, vigyáztam a jó híremre. Hagytam, hogy Jóska udvaroljon. Nagyon komolyan gondolta a dolgot, minden születésnapomra és névnapomra kaptam tőle arany gyűrűt. Minden ujjamra jutott.

Miután összeházasodtunk, akkor is vette a szebbnél szebb aranyakat: nyakláncokat, karkötőket, bokaláncot. Imádta rajtam a sok ékszert. Úgy mondta: azt akarja, hogy mindenki lássa, ez a csinos asszony nagyon-nagyon szeretve van.

Én meg mindig adtam magamra. Minden hétfőn és pénteken beszáríttattam a hajam, jól lelakkoztam, hogy a szél össze ne kócolja, és vigyáztam is rá, hajhálóban aludtam. Magassarkúban jártam télen-nyáron, mert a szoknyához úgy való. Sosem voltam törékeny, inkább olyan szép gömbölyű, hát szépen ringott a szoknya a csípőmön.

Forrás: Shutterstock

Amikor meglettek a gyerekeim, mindkettővel lehúztam otthon a három évet, csak utána mentem vissza dolgozni. Mégis megszóltak az emberek a faluban: minek cicomázkodok meg kelletem magam, ott a Jóska, az talán nem elég? A sok kotnyeles! Dehogynem volt elég, de ő így szerette, hogy irigyen bámul mindig a többi kolléga az aranyaim és a frizurám miatt. Azokhoz meg csak nem hordhattam melegítőt?!

Csütörtökön a Skála és a Centrum tovább volt nyitva, így tudtam, mi lesz a program. Jóska értem jött az irodába, és bementünk a városba. Én beálltam a próbafülkébe, ő meg csak hordta-hordta nekem a rengeteg ruhát. Amiben nagyon tetszettem neki, abban jó sokáig bámult. Láttam a szemén, hogy élvezi. Hát ki az a nő, aki ne szeretne sürögni-forogni szép ruhákban órákon át?

Persze, annyi pénzünk nem volt, hogy mindig vegyen valamit, de a dugipénzéből sok mindent vásárolt nekem. Kérnem sem kellett. Mondjuk, az nem érdekelte, hogy nekem tetszik-e a ruha - elég volt, hogy neki tetsszen. Beláttam, igaza van, mert én úgysem látom magam, Jóska és az emberek meg igen. Ette is a falubeli lányokat a penész. Mindenki ilyen férjet akart.

Jóskát is biztosan megkörnyékezték, de még most is együtt vagyunk. Imádott engem nézni - és milyen az élet? Pont ezt vette el tőle. Öregségére alig lát, nemsokára megvakul. Ma már el kell neki mondanom, mi van rajtam, melyik ékszert veszem fel, ő meg letapogatja, de így is látom az arcán: büszke, hogy a felesége még mindig mutatós.

Azt gondoltuk, hogy nyugdíjasan már csak élvezzük az életet: utazunk, és gyógyfürdőkbe járunk. Csakhogy le vagyunk kötve. Anyukám 97 éves, gondoskodni kell róla. Hármasban élünk, de annyi költségünk van, hogy nem jövünk ki a nyugdíjakból. El kellett mennem dolgozni. Jóska otthon van, anyu meg a napköziben, de mindkettőjük mellé szükség van ápolónőre, szóval, kell a pénz.

Már nem kapok ékszereket és ruhákat, de tudom, hogy Jóskának még mindig van dugipénze, abból lottóznak közösen a gondozóval. Azt mondja, ha megnyeri azt a rengeteg pénzt, az lesz az első, hogy megveszi nekem a legvastagabb aranyláncot!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek