házasság chat férj megcsalás online szex Törőcsik Edit ismerkedés
Nem hallgatott az anyjára, aki megmondta: amit most megszeret Atiban, pont azt fogja utálni benne később, évek múlva. Meg azt sem tudta, hogy a rózsaszín köd csak sima biokémiai folyamat, és csak tizennyolc hónapig tart. Hát, nála biztosan tovább tartott. Ennyit a tudományról...

De az évek lassacskán az ő szerelmüket is kisebb lángra kapcsolták. A feleség minden nap négykor kelt, elkészítette Ati reggelijét, bekészítette a vacsorának valót, rendet rakott, macskaalmot cserélt, és kipakolt a mosogatógépből. Utóbbit azért kellett mindig reggel csinálni, mert Ati nem bírta a gép szagát, azt mondta: olyan moslék szaga van az edényeknek tőle - ezért úgy tudta, nem is használják.

Korán kellett kelni, mert 5:20-ra már ment a terembe edzeni. A napi több, mint nyolc óra ülőmunka miatt igényelte a mozgást. Nyolckor meg már jöttek hozzá a vendégek: ült, reszelt, mosolygott, panaszáradatot hallgatott, kente a zselét és a lakkot a körmökre megállás nélkül, estig. Aztán haza, vacsorakészítés - a mosogatógép titkos használatával.

Ati kilenckor kelt, tízre járt dolgozni. Szerette, hogy a felesége elkészítette neki a reggelit, meleg szívvel gondolt rá. Majdnem mindig - sőt, pontosan tudta, hogy mennyit. Egy nap huszonnégy óra, abból nyolcat alszik - akkor ugye nem használja az agyát gondolkodásra, bár szokott álmodni a feleségével.

Marad tehát tizenhat óra, azaz kilencszázhatvan perc. A munkája nem igényel túl nagy agyi koncentrációt, szóval, akkor is tud a feleségére gondolni, de mégis csak tizennégy órával számol, vagyis nyolcszáznegyven perccel. Ennyi időn át biztosan rá gondol. És mi van azzal a maradék két órával? Az csak az övé, arra gondol, amire akar - vagyis inkább akire, pontosabban, akikre. Ez az ő magánélete, hogy nőkkel csetel. És az összes hibája is csak ennyi.

A felesége is tudta ezeket. Elfogadta a számokkal alátámasztott érvelést, és azt, hogy a férje ennyire őszinte vele, hogy még ezt is elmondja. Szerette őt, és amúgy is, a csetelés nem megcsalás. Pláne, hogy a nő sosem gondolt napi tizennégy órán át Atira - néha szégyellte is magát érte. Egyszer nekifogott, hogy ő is kiszámolja, aztán rájött, hogy mindig éppen arra gondol, amit csinál, és csak akkor jutott eszébe Ati, ha a feladatban benne volt. De persze eszébe jutott csak úgy, spontán módon is.

Forrás: Shutterstock

A rózsaszín köd idején imádta ezt, mert akkor az egész testét melegség öntötte el, a szája önkéntelenül is mosolyra húzódott. Ám józanodás után, amikor eszébe jutott, az ugrott be, hogy biztosan most is egy másik nővel csetel.

Elfogadta, amit a férfi mondott, hogy ez nem megcsalás, de nem érezte jól magát tőle. Csak azt nem tudta, miért, hiszen a férje annyira őszinte volt, hogy még a telefonjába is belenézhetett. Nem sokszor akarta. Az elején kíváncsi volt, de a "Szia, de jól nézel ki!", "Köszi, veled mi újság?" üzenetekben tényleg nem volt semmi. Semmi megcsalás, semmi bántó, úgy érezte, belefér.

Ha Atinak ez kell, csak tegye! Viszont amikor kijózanodott, már nem tudott ezeken átlépni. Sem azon, hogy más nőknek üzenget, sem azon, hogy ezt elmondja neki, azon meg főleg nem, hogy úgy kellene éreznie, mintha ez így normális lenne. Arra jutott, hogy jobb lenne, ha legalább hazudna róla.

Egyik reggel már a munkahelyén volt, amikor eszébe jutott, hogy otthon felejtette a számlatömbjét, haza kell rohannia érte. Negyed tíz volt, Ati még otthon. Berohant a lakásba, mint egy őrült, sietett, hogy a vendégnek ne kelljen sokat várnia rá. Először a hálóba ment be, de bármennyire is sietni akart, egy váratlan látvány miatt mégis csak megtorpant egy percre: Ati az ágyon feküdt, a telefonjába bújva zihált.

Amikor meglátta a feleségét, hirtelen magára rántotta a takarót, és letette a telefont - de nem úgy, ahogyan szokta, hanem lefordítva. A takaróba burkolt, meztelen férfi arcán gyöngyöző verejték egyértelművé tette: éppen online szexel valakivel. Pár pillanatig csak meredten nézték egymást, aztán Atiból kitört a felháborodás: "Minek jöttél haza? Pont most van az az idő, amikor nem rád gondolok, baszki!"

A nő azonban annyira meg volt rökönyödve, hogy egy hang nem jött ki a torkán. Csak felkapta a számlatömböt, kiviharzott a házból, és amíg a szalon felé tartott, azon gondolkodott: vajon most megcsaláson kapta a férjét?

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.