Egy másik nőhöz jársz haza, de a vágyaiddal hozzám kopogtatsz be...

- Tényleg csak egy pillanat, ígérem - jelentette ki lágyan Lali, aztán bontotta is a vonalat.

Annának földbe gyökerezett a lába, amit a tegnap esti előszülinapi buliból visszamaradt fejfájása csak tovább tetézett.

"Miért nem tusoltam még le? Mert 10 perce ébredtem. Minek vettem fel egyáltalán a telefont? Mert szülinapom van. Minek jön egyáltalán ide?" Mire ezt az aprócska kérdezz-feleleket lejátszotta magában, már csengett is a kaputelefon. Épp annyi ideje maradt csak, hogy magára kapjon egy rövidnadrágot, és a nem várt lovag már kopogtatott is az ajtón.

- Jó reggelt! - hangzik a sosem tapasztalt reggeli köszöntés Lalitól,egy már jól ismert bugyielhagyós mosoly kíséretében. Nagyon boldog születésnapot kívánok! Ezt neked hoztam - mondja gépiesen, majd esetlenül a lány arcába tolja a csokor virágot.

- Köszönöm - motyogja zavartan Anna. "Lali emlékezett rá, hogy ez a kedvencem" - fut át az agyán, miközben megszagolja a hatalmas csokor fehér rózsát.

- Igazából csak ennyit akartam - jelenti ki a férfi. A szavai és a hangsúlya ellentmondanak egymásnak. Egyértelműen érződik: maradni akar, Annánál akarja tölteni a reggelt.

- Azt hiszem, zavarban vagyok. Nem számítottam rád - nyögi ki végül Anna lányos zavarában.

- Gyönyörű vagy. Őrülten kívánlak! - tér rá Lali kendőzetlenül látogatása valódi céljára.

- Értem. És erre most mit mondjak? Te már választottál, ha jól emlékszem... - Anna végre kezd magához térni a reggeli kábulatból.

- Szóval, menjek a francba?

- Hát igen. Menj a francba! - A lány őszintesége ismét utat talált magának.

- Megértelek. - Lali teátrálisan a kilincs után nyúl, miközben a tekintetével újra és újra meztelenre vetkőzteti Annát.

- Ne haragudj. Tényleg nem tudok mit mondani. Hónapokkal ezelőtt te egy másik nő mellett tetted le a voksodat, mert elmondásod szerint én nem voltam "elég biztos" számodra. Erre most megjelensz itt, mintha mi sem történt volna. - A cseppet sem boldog emlékek most egyetlen könnycseppként gördülnek le Anna arcán.

- Sajnálom, nem akartalak bántani - és abban a pillanatban Anna el is veszett a bocsánatért esdeklő fiú ölelésében. Érezni kezdte a csókjait és a már jól ismert vágyat. Eszébe jutottak a vad szeretkezéseik. A pillanatok, amikor még hitt a fiúnak, amikor még naivan ugyan, de hitt kettőjükben. Az elfeledett pillangók újra táncot jártak a gyomrában. Érezte, ahogy a testük egyre közelebb kerül egymáshoz. Érezte, ahogy megint akarják egymást.

- Tudom, hogy nem akartál bántani. Nem haragszom. Tényleg nem - suttogja könnyei között Anna, miközben minden erejét összeszedve elkezdi kiszabadítani magát a fiú karjai közül. - Segítek kinyitni az ajtót - hangzott az egyértelmű útmutatás Anna szájából, az utolsó szó jogán. Minden porcikája vágyott Lalira, de az édes vágyakozás keserű taszítással keveredett - hiszen azonnal bevillant neki a férfi felesége, aki semmit sem tud kettőjük egykori románcáról.

Persze nagyon szerette volna, ha elválik a kedvéért, ám az ezzel kapcsolatos ígéretek sosem váltak valóra. Csak teltek-múltak a hetek, Anna egyre jobban beleszeretett, és látszólag a férfi is, de a nagy érzelmek - mint kiderült - sosem voltak elég erősek ahhoz, hogy cselekvésre bírják.Anna pedig rájött, hogy már épp elég ideig volt a férfi lábtörlője, és már nem viselné el, ha még egyszer sáros lábbal tapicskolnának a lelkében.

Határozott mozdulattal becsukta az ajtót, majd némán belepillantott a kukucskálóba. Abban reménykedett, hogy a férfi magzatpózban sír a lábtörlőjén, vagy legalábbis a falnak támaszkodva szenved - de csak a gyorsan távolodó lépteinek árnyékát látta az aprócska lyukon át. Ez volt számára a tökéletes bizonyíték arra, hogy hiba lett volna újra odaadnia magát Lalinak...

Anna történetét B. Barbi jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock